Régió

Biztonságos nyitásra tenne kísérletet Komárom

Komárom | Keszegh Béla (független) levélben tett erre javaslatot az országos tiszti főorvosnak. Három elemből álló „biztonsági lépcsővel“ kezdődne a nyitás.
Vataščin Péter

2021. április 9. 14:49

Komárom
- Vataščin Péter felvétele

Komárom polgármestere a Ján Mikas országos tiszti főorvosnak küldött levél kezdetén beszámol arról, hogy az önkormányzat milyen erőfeszítésekkel segítette a folyamatos és átfogó tesztelést – amellyel kapcsolatban ugyan vannak kétségeik, ugyanakkor elismerik, hogy a törekvésnek van észszerű alapja is. A szöveg tanúsága szerint mivel „a lakosok még nem látják azt a pontot, amikor visszatérhetnek az életükhöz“, Komárom kísérleti jelleggel „felelősségteljes és biztonságos nyitásra“ tenne kísérletet, igazodva más európai nagyvárosok tapasztalaihoz.

Három feltétel

A nyitás első tényezője valamilyen igazolás felmutatására vonatkozik. Ez lehet az oltási igazolás, a betegségen való átesésről szóló 90 napnál nem régebbi tanúsítvány vagy friss negatív antigén- illetőleg PCR-teszteredményről szóló dokumentum is. A második a biztonságos távolságtartás, a harmadik faktor pedig az FFP2-es maszkok és a fertőtlenítőszerek használata volna.

A három tényező biztosítását az önkormányzat is felügyelné – egyes esetekben például a városi rendőrség segítségével – s ezzel kapcsolatosan engedélyt kér a Közegészségügyi Hivataltól többféle esemény megtartására. A helyi focicsapat mérkőzései, a kültéri kulturális rendezvények vagy a helyi bolhapiac teljeskörű látogathatóságát tenné lehetővé az önkormányzat ilyen módon. Emellett az éttermi teraszokat és a beltéri egyházi szolgálatokat is igénybe lehetne venni. Amennyiben tesztekkel szeretné magát valaki igazolni, akkor a negatív eredményről szóló tanúsítvány csakis aznapi keltezésű lehet.

Pozitív motiváció

Meggyőződésünk, hogy a nagy számban végzett antigén tesztelésnek – ahogy a szakemberek is javasolják – nem a büntetésre kéne épülni, hanem a jutalmazásra. Nem az ellenőrzés fenyegetettsége tudja bevonni igazán a lakosokat, hanem az a tény, hogy ezzel további lehetőségek nyílnak meg előttük“ – áll a polgármesteri levélben, amely utal arra is, hogy kétséges a koronavírus teljes eltűnése, emiatt pedig fontos megtalálni a biztonságos módját annak, hogy az emberek újra élhessenek. „Mivel a felvázolt javaslat minden olyan racionális szempontot figyelembe vesz, amelyek az eddigi járványügyi intézkedések részei voltak, ezért is bízunk a gyors válaszában. A helyi közegészségügyi hivatal is nagyszerű munkát végez, ezért is bízunk abban, hogy a járványhelyzet kezelésében szorosan együttműködve léphetünk előre“ – zárul a levél.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
családon belüli erőszak

Brutálisabb a családon belüli erőszak

családon belüli erőszak

Javasolt biztonsági stratégiák a családon belüli erőszak áldozatai számára

pfizer

Már a 45 év felettiek is a Pfizer és a Moderna vakcináját kapják

Eduard Heger

Heger találkozik Kolíkovával és az OĽaNO képviselőivel

mentőhelikopter

Kilencéves kisfiút gázoltak el, mentőhelikoptert kellett hívni

Angkor

Virágkorában akár 900 ezer lakója is lehetett Angkornak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.