<p>Kisebbségi nyelvhasználati szakbizottságot hozott létre a városi képviselő-testület. A bizottság célja elősegíteni a magyar nyelv használatát a hivatalos ügyintézések terén a Csallóköz fővárosában.</p>
Bizottság felügyelné a magyar nyelv használatát
A határozati javaslatot Horony Ákos képviselő terjesztette a testület elé. A javaslat szövege szerint a bizottság a városi testület tanácsadó szerveként működne, felmérné a városban a kisebbségek nyelvhasználatával foglalkozó törvények érvényesülését, valamint javaslatokat tenne a városi hivatal és a város intézményeinek kisebbségi nyelvhasználatára. Horony Ákos elmondta, a bizottság célja, hogy felmérje, milyen többletköltségekkel jár a kisebbségi nyelvhasználat, mivel a legtöbbször azzal utasítják el a kétnyelvűsítést, hogy nincs rá keret a költségvetésben. „A bizottság feladata kettős lenne. Egyrészt a magyarnyelv-használat helyzetének felmérése, másrészt ennek eredményei alapján a hiányosságok orvoslására és az azt támogató lépésekre dolgozna ki javaslatokat a képviselő-testület számára” – olvasható a beterjesztett javaslat indoklásában.
A javaslatot a képviselők támogatták. Hájos Zoltán polgármester szerint nemcsak a város lakosainak lesz belőle haszna, hanem példával szolgálhatnak minden magyarlakta településnek. Ravasz Marián képviselő figyelmeztette a testületet, elsősorban a városi hivatalnak kell jó példát mutatnia, és bár sokat fejlődtek már ezen a téren, még mindig vannak hiányosságok. Antal Ágota úgy véli, biztatni kell az embereket, hogy éljenek alapvető jogaikkal.
A határozati javaslat elfogadásával létrejött a bizottság, a képviselők a tagjairól is szavaztak. A kisebbségi nyelvhasználati szakbizottság elnöke Horony Ákos lett, tagjai A. Szabó László alpolgármester, Bugár György, Kanovits György (mindhárman MKP-sok), Bachman László (független) és Horváth Kinga (Híd).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.