Betétkönyvet és pénzt loptak el a nyugdíjasoktól

Zsigárd (Žihárec) |

<p>Ismét nyugdíjas áldozatokat szemeltek ki maguknak egyelőre ismeretlen kilétű csalók.</p>

Három férfi nyerészkedett egy nyugdíjas házaspáron, azok emberségességét kijátszva. Először két férfi jelent meg egy családi ház kapujában azzal, hogy elromlott az autójuk. Míg a nyugdíjas férj a garázsban keresett alkatrészt a két férfinek, addig azok megpróbálták a nőt pénzváltásra bírni, merthogy tartoznak a fiuknak. A nyugdíjas erre azt válaszolta, hogy az ilyen dolgokat intézzék el egymás között. Ekkor jelent meg a harmadik bűnöző, aki vizet kért azzal, hogy a kipufogót szeretné lehűteni: ekkor az egyikük bement a házba és meglopta a két nyugdíjast. A házból négy betétkönyvet, valamint 3 200 eurónyi készpénzt vitt el.

A személyleírás alapján az egyikük 40 év körüli volt, barna hajú, 180 cm magas és magyarul beszélt. A másik elkövető 25 év körüli, 180 cm magas, a harmadik pedig alacsonyabb volt társainál. A rendőrség már megkezdte a nyomozást az ügyben, de a lakosság segítségét is kéri. Amennyiben valaki információval rendelkezik a három csalóról, úgy jelezze azt személyesen a rendőrségen, vagy a 158-as telefonszámon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?