Beteg kisgyerekért futnak

Gúta |

<p>Május 28-án rendezik meg a városban a Dögös Sprint jótékonysági terepfutóversenyt; a bevételből minden évben egy helyi, mozgásszervi betegségben szenvedő gyermeket, illetve családját támogatják a szervezők.</p>

Ezúttal a tízéves, gyermekbénulásban szenvedő Szőcs Viviennek gyűjtenek, aki nem tud járni. „Két évvel ezelőtt egy nagymama kérése indította be a gépezetet. Az unokája, Németh Tomika számára kért segítséget egy speciális járókeret megvásárlásához – mondta Forgács Attila, az egyik főszervező, a HelloGúta Polgári Tárulás tagja. – Barátainkkal összedugtuk a fejünket, és kitaláltuk ezt a rendezvényt. A jól sikerült első évfolyam után, amelyen több mint háromszázan vettek részt, tavaly már adta magát a folytatás. Egy évvel ezelőtt Vass Tibike javára folyt a gyűjtés, most pedig Viviért futunk.” Az előző évfolyamok tapasztalatai, a felmerült igény alapján idén a 6 és a 12 kilométeres táv mellett egy rövidebb, három kilométeres távot is beiktattak.  Az óvodásoknak és a kisiskolásoknak ismét lesz gyerekfutás. A futók festői környezetben, a gútai hajómalom térségében, a Dögös területén teszik meg az általuk kiválasztott távot. A szervezők szórakoztató gyerekprogramokról is gondoskodnak, a zenét a magyarországi rapzenész, a magyar olimpiai csapat riói himnuszának szerzője, Deniz szolgáltatja. „Idén elmaradnak az esti koncertek, inkább a családi programokra fókuszálunk” – tudtuk meg Forgács Attilától. A HelloGúta PT mellett mindenképpen meg kell említeni Szalai Árpád és Tóth Péter nevét, akik a kezdetektől oroszlánrészt vállalnak a szervezésben. Aki nem akar futni, annak is lehetősége van az adakozásra, az esemény színhelyén gyűjtőurnát helyeznek el, és a városban is folyik a gyűjtés. A futásra már lehet nevezni, a nevezési lapot és minden egyéb tájékoztatást a www.dgsprint.eu címen vagy az ismert közösségi hálón, a DGS Dögös Sprint esemény címszó alatt találják az érdeklődők.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?