Beszakadt egy egész utca, a házak is veszélyben vannak

Nyitra |

<p>A város közepén található Rolfes-bánya, amelyből hetven éve dolomitot és mészkövet nyertek, 1982 óta természetvédelmi terület. Egyediségét az adja, hogy lakott területen található, de ebben rejlik a veszélyessége is.</p>

Az erózió következtében a bánya mellett már beszakadt egy utca és a környékbeli házak életveszélyessé váltak.

A városnak évek óta nincs pénze a bánya lejtőinek stabilizálására, a probléma megoldását halogatják, mert igazából csak a közelben lakóknak fontos. A Martiš család háza ma már szinte légüres térben áll, három oldalról szakadék veszi körül, és ha a saját pénzükön nem rögzítették volna a sziklafalat, ma már be sem tudnának jutni az udvarukba. Az előző polgármester, Ferdinad Vítek (SDKÚ) ugyan 500 ezer koronát ígért a ház alatti lejtő rögzítésére, de a pénzt azóta sem látták, a magisztrátus csak egy kerítést csináltatott, amely elválasztja a leszakadt utcarészt a többitől. Az utca végén lakó Martišék így csak kerülővel tudják megközelíteni a házukat, mert a közelebbi kaputól még kulcsot sem kaptak.

A városi hivatalban már a hetvenes években kidolgoztak egy tervet a Rolfes-bánya eróziójának megállítására, de soha nem volt rá pénz, a város csupán a felgyülemlett szemetet szállíttatta el a sziklák közül. A terv szerint a bányában rekreációs központot alakíthatnának ki, a jó akusztikának köszönhetően koncerteket is tarthatnának benne, mindennek azonban előfeltétele a déli és nyugati lejtők stabilizálása, ami legalább egymillió euróba kerülne. Erre az idei költségvetésből sem futotta, és Štefan Štefek alpolgármester szerint a város csak akkor fog a bányára költeni, ha vészhelyzet áll elő. A bánya szomszédságában lakók szerint már legalább tíz éve vészhelyzet van, némelyikük udvarát azóta az erózió teljesen elkoptatta. A magisztrátustól azonban azt üzenték nekik, csak akkor reménykedhetnek a bánya rendbehozatalában, ha a város valamilyen pályázatból nyer erre pénzt.

Egyelőre sem a hazai minisztériumok, sem az EU nem hirdettek hasonló témájú pályázatot, így a bánya tovább porlik, és fokozatosan magával rántja az egész Fabrická utcát. Ezen az utcán két éve még autók jártak, ma már a gyalogosok is csak egyesével tudnak átmenni rajta. A lakók mintegy fele elköltözött, a többiek a csodában és a gondviselésben bíznak.


Nagyobb térképre váltás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?