Berky Angelika óvónőnek született

Berky Angelika
Pered |

Berky Angelika az SZMPSZ díját kapta a módszertani és nevelési eredmények kategóriájában április elején. Elmondása szerint óvónőnek született, a díjért nagyon sok embernek hálás.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az Óvodapedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért kategóriában a szövetség díját adományozta Berky Angelika óvodapedagógusnak. A szövetség a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVI. Országos Konferenciája alkalmából adta át a díjakat. Már hagyomány, hogy a pedagógusok munkáját Rozsnyón osztják ki, ám idén rendhagyó módon elektronikus formában küldte el a szövetség. 

Nem egy ember díja

„Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy javasoltak a díjra, nagyon hálás vagyok érte és meghatottan fogadtam. Amikor az ember ilyen elismerést kap, akaratlanul is számba veszi azt, hogy ki mindenkinek hálás érte. Azt gondolom, hogy egy ilyen díj soha nem egy ember díja, hanem nagyon sok emberé. Az úton sohasem haladunk egyedül, mindig kísérnek bennünket. Elmondhatom, hogy szerencsés ember, diák és pedagógus voltam, mert mindig olyan tanáraim, idősebb kollégáim voltak, akik a példaképeim lehettek, és ezt mindenféle túlzás nélkül elmondhatom. Olyan emberek, akiktől nagyon-nagyon sokat tanultam, és akik nélkül nem tartanék ott, ahol tartok. Hálával gondolok vissza tanáraimra a losonci óvónőképzőben, ahol nagyon jó alapokat kaptunk. A pedagógusszövetség mindenkori vezetőségének és az akkori elnökének, Pék Lászlónak is hálás vagyok, aki már akkor is hitt bennem, amikor talán én magamban nem. Ahogy a galántai területi választmány engem fogadott és vezetgetett, az elődömnek, Vankó Terikének is hálával tartozom, és még sorolhatnám. Nagyon megható volt, amikor az idősebb kolléganők, egykori óvónőim, pedagógiai vezetőim, akik nagy példaképeim voltak mindig, felhívtak és gratuláltak. Nem hagyhatom ki a felsorolásból a mostani kollégáimat sem, akik erkölcsileg támogattak, és természetesen a családomat, akik nagyon sokszor nélkülöztek és segítettek, hogy járhassam az utam” – nyilatkozta az elismeréssel kapcsolatban Berky Angelika,  a peredi óvoda pedagógusa, korábban két időszakban az igazgatója, tíz éve az SZMPSZ mellett működő Országos Óvodapedagógiai Társulás elnöke, kilenc éve a Ringató foglalkozás vezetője, a Cseperedő program megalapítója és koordinátora. A díjat az SZMPSZ-ben kifejtett munkájáért kapta, az új módszerek megismertetéséért, a konferenciák szervezéséért, a Cseperedő programon belül folytatott munkáért, a magyar családok, gyerekek megtartásáért tett erőfeszítésekért.

Hivatás

„Azt hiszem, már ötévesen is tudtam, hogy óvónő leszekˮ – mondta Berky Angelika, aki már több mint huszonöt éve óvónő. Elmondása szerint mindig is az akart lenni, fel sem merült benne más szakma soha életében. 

A gyermeki őszinteség

„A szakma legnagyobb szépsége maga a gyerek. Még ma is rácsodálkozom egy kisgyerek őszinteségére, feltétlen szeretetére, arra, ahogy örülni tud. Ahogy egy gyerek figyeli a körülötte lévő világot és őszintén tud örülni, azt senki más nem tudja, nagyon sokat tanulhatnánk tőlük. Még mindig ezt keresem a huszonéves gyerekeimben is. Amikor megfogom egy óvodás kezét, még mindig, ennyi év és tapasztalat után is rácsodálkozom, ahogy belesimul a tenyere az enyémbe. Fantasztikus, hogy mennyi energiát és erőt adnak a kicsik. Az, hogy mindegyik más családból, közegből, más szokásokkal, mintákkal érkezik, mindig kihívást jelent, amelyhez rugalmasan kell tudni alkalmazkodni” – meséli a hivatás szépségeiről.

Karantén idején

A mostani fura helyzetben az óvodásoknak is fontos, hogy lássák, nem szakadt meg teljesen a kapcsolat az óvónőkkel, az óvodával, ezért a peredi óvoda pedagógusai is igyekeznek kapcsolatban maradni velük. „Mindenki a saját belátása szerint próbál kapcsolatot tartani a családokkal, ami több szempontból is fontos. Amit mi csinálunk az óvoda Facebook-oldalán, az főleg egyfajta kapcsolattartás, illetve iránymutatás a szülőknek, hogy hogyan lehet a gyerekekkel foglalkozni. A családok helyzete is megváltozott, mások a mindennapi élet rutinjai, amit a kisgyerekek is éreznek, és valószínűleg nekik sem könnyű. Biztosan nagyon élvezik az otthonlétet, hogy a szüleikkel lehetnek, de nem találkoznak a barátokkal, óvodás társakkal, ezért talán jó az, ha láthatják, hogy jelen vagyunk a mindennapjaikban, kapnak bizonyos visszajelzést. Főleg a szülőkhöz szólunk, hogy tudatosítsuk bennük, mennyire fontos, hogy mondjunk a gyerekeknek egy-egy mondókát, mesét, vagy énekeljünk, de semmiképpen nem tanítani akarjuk a gyerekeket, nem iskolásdit kell játszani velük. Annál nagyobb fejlesztő hatása nincs semminek, mint ha egy gyerek az anyukája mellett lehet egész nap, együtt végezhetik a tennivalókat, ha segíthet a ház körül, a konyhában, a lényeg, hogy ne a képernyő előtt üljön órákon keresztül. Az óvodában érintett témakörökhöz igazodva igyekszünk a kolléganőkkel tippeket adni a hasznos időtöltéshez a szülőknek. A módszertani központtól az óvodák kaptak egy ajánlást arra, hogyan is kellene most eljárni, de senki sincs erre felkészülve, mindenki a saját belátása szerint igyekszik segíteni. A visszajelzések alapján úgy tűnik, van erre igény, helyesen bekapcsolódnak, küldik a képeket, hogy mit készítettek otthon, mivel töltik az időt” – zárta Berky Angelika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?