Bejött a papírforma

Komárom. Szombaton hazai pályán nyertek a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában játszó „violák”, akik ennek köszönhetően tovább javították a tabellán elfoglalt pozíciójukat.

A nagytapolcsányiak (világos szerelésben) a szombati komáromi találkozón gyakran veszélyeztették a hazaiak kapujátÖrzsik Ödön felvételeA nagytapolcsányiak meglepték a hazaiakat. Már a párharc legelején mezőnyfölénybe kerültek, igazi gólhelyzetet azonban nem tudtak kidolgozni. Csupán Šmitala 3. percben leadott lövése érdemel említést. A 19. percben Šmitala Candrákhoz passzolt, a vendégek csatára azonban pontatlanul célzott. A vendéglátók azonban csakhamar rákapcsoltak, s a 26. percben megszerezték vezető találatukat. Matúš beadására Kučera jó ütemben érkezett, s a későn eszmélő vendégkapus mellett a hálóba fejelt. A 34. percben Uzola remekül tálalt Spál elé, aki a kapujából kimozduló Baláž mellett a hálóba lőtt. Ez a megmozdulás a gólszerző remek helyzetfelismerését, rúgótechnikáját dícséri. Az első játékrész befejezése előtt Otočka veszélyes lövése érdemel említést, az eredmény azonban nem változott. Fordulás után a komáromiak kétgólos vezetésük tudatában takaréklángra kapcsoltak, ami a vendégek malmára hajtotta a vizet. Egy formás Šmitala, Candrák kontra után ugyan még Šutlák hálója érintetlen maradt, ám a 68. percben Poláček már nem hibázott. Mucha beadását Šutlák kiejtette a kezéből, s a nagytapolcsányiak szépítettek. A vendégek ezt követően még jobban rákapcsoltak, a KFC labdarúgói több ízben is csupán a szerencsének köszönhetik, hogy megtartották soványka előnyüket. A kitámadó MFK labdarúgói szellősen védekeztek, a Majorka játékosai előtt több ziccer (Kökényesi, Matúš) is adódott. A végjátékban a gólerős Spál nyugtatta meg a társakat, miután a 86. percben a bal sarokba talált. A vendégek a rájátszásban újabb gólt érhettek volna el, Rusňák partdobása után Greguš fejese azonban célt tévesztett. KOMÁRNO–TOPOĽČANY 3:1 (2:0). Gólok: 34. és 87. Spál, 26. Kučera, ill. 68. Poláček. Sárga lap: Spál, Fogada, ill. Tóth, Teplanský. Játékvezető: Kalčík, 780 néző. KOMÁRNO: Šutlák–Matúš, Zlatohlávek, Otočka, Kökényesi, Kučera (74. Batla), Spál (90. Šupka), Poruba, Kamendy, Krupník, Uzola (68. Fogada).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?