„Beatang” stílus jellemzi a Spliff 447-et

Komárom |

<p>A zene szeretete és a tenni akarás hozta össze a zenekar tagjait 2011-ben; olyasmivel szerettek volna előrukkolni, ami felrázza az embereket, és rámutat az elhalványulóban lévő értékekre.</p>

Öt ember, öt különböző stílust képvisel, miközben valamennyien szabad kezet kapnak a zeneszerzés során. Éppen ezért nehéz kategóriába sorolni zenéjüket, ők sem teszik, ha mindenképpen néven kellene nevezni, erre az esetre találták ki a „beatang” stílus kifejezést. Ebben fellelhetők a rock, a hip-hop, a ska, a népzene és a punk jegyei, popzenével ötvözve. Szövegeik oda-odaszúrósak, zenéjüket a dallamosság és a dinamika jellemzi. A tagok többsége már korábban is feltűnt különböző formációkban. O.J. alig 12 évesen a Gangstars nevű csapatban mutatta meg magát először a közönségnek, később a rapARToar nevű bandával lépett színpadra. Zsitva és Laci a Safety Pin nevű punkbandában játszott, Májki szintén egy punkbandában élte ki lázadó korszakát, az együttes neve H5N1 volt. Egyedül Gabika kezdte a Spliffben zenei pályafutását szaxofonon, de mivel basszusgitárosra volt szükség a zenekarban, basszeros lett.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"232923","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A zeneszámok születéséről így nyilatkoztak: „Ha valakinek van egy jó témája, riffje, az megmutatja a többieknek, és ha O.J.-t éppen megihlette azokban a napokban valami szöveg, azt merő egyszerűséggel rárakja. Nincs ebben semmi bonyolult, kérem!” Szövegeik az ember, az érték és a mérték témáját járják körbe, a társadalom és az egyén problémáira világítanak rá.

A zenekar játszott már kiskocsmákban és nagy fesztiválokon, de keresztény rádióban is. Sok helyen megfordultak, de mint mondják, egyre éhesebbek. Nincs megállás! Április végén a Komáromi Napokon léptek fel, készülnek a komáromi Lake Up fesztiválra, a dunaszerdahelyi fröccsfesztre, koncertet adnak a Gombaszögi Nyári Táborban, meghívásuk van a Balatonra, Sopronba, Győrbe stb. Évzáró koncertjüket hagyományosan Komáromban, a Révben tartják, ilyenkor mindig telt házas a buli. „Ott általában megőrülnek az emberek. Imádjuk a komáromi közönségünket” – fogalmaztak a fiúk.

Szeretnék, ha zenéjük minél több emberhez eljutna. Folyamatosan fejlesztik hangszeres tudásukat, hogy egyre jobb színvonalú koncerteket tudjanak adni. Kimondott célközönségük nincs, mindenkinek szeretettel ajánlják, akinek tetszik a zenéjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?