Bársonyos forradalom terére keresztelik az Sznf tér egy részét

Sznf tér
Pozsony |

Bársonyos forradalom terére (Námestie Nežnej revolúcie) nevezik át a pozsonyi Sznf tér (Námestie SNP) egy részét, konkrétan a régi vásárcsarnok előtti területet.

A tér részleges átkeresztelésére a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából kerül sor. Az erről szóló javaslatot csütörtöki ülésükön hagyták jóvá a pozsonyi városi képviselők. Az indoklás szerint a főváros meg akarja őrizni 1989 novemberének üzenetét a jövő nemzedékei számára.

Az Sznf tér egy részének átnevezését Matúš Vallo pozsonyi főpolgármester indítványozta még nyáron. Azzal érvelt, hogy a bársonyos forradalom, akárcsak a szlovák nemzeti felkelés (sznf), a totalitással szembeni nyilvános ellenállás, valamint az állampolgárok szabadságvágyának a jelképe.

"Ezért úgy gondoljuk, hogy ennek a két történelmi eseménynek és a róluk elnevezett tereknek egymás mellett van méltó helyük" – fűzte hozzá.

Vallo az összes javaslat közül a régi vásárcsarnok előtti terület átnevezését ítélte a legjobbnak. Emlékeztetett: bár ez a terület most az Sznf tér része, a történelemben mindig önálló tér volt, saját névvel. Ennek a megoldásnak a másik előnye, hogy a címváltoztatás csak keveseket érint majd. Szeptember végén Pozsony-Óváros (Staré Mesto) képviselői is jóváhagyták a javaslatot.

A magisztrátus döntésének ugyanakkor nem mindenki örül. A Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége öncélúnak titulálja a kezdeményezést, az urbanisztikai szempontból egységes terület feldarabolását különböző nevű terekre pedig helytelen, erőszakos lépésnek tartja, amelyet ráadásul szakmai és nyilvános eszmecsere sem előzött meg. Mások azt kifogásolják, hogy a régi vásárcsarnok előtti terület méltatlan ehhez a névhez az ott álló standok és ittas emberek miatt.

A javaslattal összefüggésben a városvezetéshez összesen 89 megjegyzés érkezett, ezek többsége arról szólt, hogy máshová kellene helyezni a Bársonyos forradalom terét. A város nem volt tekintettel a hozzászólásokra.

A javaslat ellen egyedül Dana Čahojová, Károlyfalu (Karlova Ves) városrész polgármestere és városi képviselő szavazott. A vita során kifejtette: úgy véli, annak ismeretében, hogy a bársonyos forradalom után 30 évvel hova jutottunk, indokolatlan egy tér átnevezésével ünnepelni, helyette „áhítatos csendben” kellene maradni, és megpróbálni változtatni.

Ján Budaj, a bársonyos forradalom egyik arca nem látja indokoltnak az „áhítatos csendet”, bár elismeri, hogy nagyon is indokolt bírálni a „félresiklott rendszert”, amely teljesen abszurd módon használta fel a forradalom üzenetét. Ugyanakkor megérti a polgármester kezdeményezését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?