Baross Gáborról neveztek el parkot Pozsonyban

Baross Gábor park
Pozsony |

Csütörtöktől már a Baross Gábor parkban is megpihenhetünk az Óvárosban, az Öreg hídtól nem messze. A névadást a Ligetfalui Városszépítő Egylet kezdeményezte, a városrész önkormányzata ősszel támogatta a javaslatot.

A 19. századi kereskedelmi és közlekedési miniszterről elnevezett park a Šafárik tér mellett, az Öreg hídtól pár lépésre található. Az állandó vasúti híd megépítését Baross Gábor, a vasminiszter kezdeményezte, a Ferenc József híd volt a mai Öreg híd elődje. A parkot ma határoló Štúr utca a 19. században még Baross Gábor nevét viselte.

Korábban Zuzana Aufrichtová, az Óváros polgármestere is kiemelte, hogy a történelmi elnevezések értéket és történelmi üzenetet képviselnek. A polgári társulás azzal indokolta a névadást, hogy Baross Gábornak a mai Szlovákia is sokat köszönhet, mégis kevesen ismerik a nevét. „Baross Gábort joggal érezhetik magukénak a magyarok és a szlovákok is. Mégis csaknem száz évig tartott, amíg szülőföldje, még ha egyelőre csak óvatosan is, vállalta” – írta a városszépítő egylet a TASR hírügynökségnek a Trencséni kerületben fekvő Barossháza (Pružina) községben született történelmi személyiségről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?