Balesetet okozott a képviselő, majd elhajtott a helyszínről

baleset k

Másnap feladta magát a rendőrségen.

Személygépkocsinak ütközött, majd elmenekült a helyszínről egy nyustyai (Hňúšťa – Rimaszombati járás), orvosként dolgozó önkormányzati képviselő. Továbbhajtott egy másik utcába, ahol egy lakóház előtt leparkolta és lezárta a gépkocsit, végül saját lábán távozott.

Amikor a rendőrök az állandó lakhelyén keresték, a felesége azt mondta nekik, hogy nem tartózkodik otthon.

Reggel azonban fordult a kocka: a képviselőt nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, ezért elment a rendőrkapitányságra, és feladta magát. A rendőrök alkoholszondás tesztet végeztek rajta, melynek eredménye negatív lett.

A képviselő jogosítványát egyelőre nem vonták be, továbbra is vezethet. „Ami a vezetői engedély érvényességének felfüggesztését illeti, erről a közigazgatási szerv dönt majd az összes iratanyag benyújtása után” – tájékoztatott a rendőrség szóvivője.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?