„Balázs a mosoly nagykövete”

Nagy öleléssel üdvözölte reggelente az osztálytársait, és amikor néhányan még mindig akadoztak az olvasásban, ő már folyékonyan szelte a betűk tengerét. Takács Balázs más, mint a többi tizennyolc éves fiatal. A Down-szindrómával született fiút az egykori óvodájában és később a Czuczor Gergely Alapiskolában is szeretet vette körül. Egykori osztálytársai elmondták, nagyon sokat tanultak tőle, elsősorban elfogadást és önzetlen szeretetet. Első osztályfőnöke, Dékány Anett, majd a felső tagozaton Béres Mária végtelen türelemmel foglalkozott a fiúval, speciális pedagógusa, Krpelán Ágnes speciális tanterv alapján oktatta. Különleges alkalmakkor saját készítésű ajándékokkal lepi meg őket, mert a mai napig szívesen jár vissza egykori iskolájába. Takács Anett-tel, Balázs édesanyjával beszélgettünk.

A Helios Spes Polgári Társulás Pro Habitate – Odaadásért díjat adományozott a családnak.

Két évvel ezelőtt jótékonysági esten vettünk részt a komáromi járásbeli Bátorkeszin, ahol Böjte Csaba testvér gyermekeinek szerveztek gyűjtést. Vendégként voltunk ott, ám ahol Balázs – a mosoly nagykövete – megjelenik, ott szeretet van, és új barátságok kötődnek. A mostani díjat azzal adták át a polgári társulás képviselői, hogy büszkék a családunkra és felnéznek ránk. Bevallom, nagyon meghatódtam. A gálaesten fellépett Zsapka Attila, Vadkerti Imre, Sipos Dávid, valamennyien kedves barátaink. Balázs idén ünnepelte 18. születésnapját, és a zenészek, énekesek elfogadták a meghívásunkat, nagy közös éneklés lett a vége. Mi vagyunk az elsők, akik a Helios Spes Polgári Társulás ilyen díját átvehettük. Amikor felmentem a színpadra és megláttam az angyalt ábrázoló díjat, úgy éreztem, minden olyan szülő nevében veszem át az elismerést, aki más, különleges gyereket nevel, és ennek szenteli az egész életét. Azt üzenném a hasonló sorsú családoknak, hogy nem szabad elszigetelődni. Arra jók a baráti találkozók, hogy a gyerek megtanuljon felszabadultan viselkedni az idegenekkel. Balázs egy évig zeneiskolába járt, zongorázni tanult, lételeme a dal és a tánc. Volt már példa arra, hogy rögtönzött egy rendezvényen, és a szólista mellé pattanva velük együtt énekelt a színpadon.

Milyenek voltak az iskolai évek?

Nyitottak voltak az óvodában és készségesek az iskolában. Mindenképpen azt szerettem volna, ha Balázs egészséges közegben nevelkedik. Nagyon sokat ért el az úszásban, mert fogékony a sportra, élvezi a mozgást. Most kis szünetet tartunk egészségi okok miatt, de remélem, hogy visszatérünk az úszáshoz. Komoly éremgyűjteményünk van. Novák Monika, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója megjutalmazta az akkor kilencedikes fiamat. Balázs a Szlovák Paralimpiai Szövetség országos úszóversenyén öt kategória győztese lett, teljesítményét aranyéremmel jutalmazták, majd az iskola pedagógusaitól és szülői közösségétől is kapott érmeket. A díjat a fogyatékkal élők világnapján vehette át. Nagyon jót tenne neki a delfinterápia, ehhez azonban szponzorokra volna szükségünk. Két éve naponta utazunk vonattal Vágsellyére, ahol a fiam egy speciális összevont iskolában tanul. Kézműves és egészségügyi foglalkozásokat tartanak, az életre nevelik a gyerekeket. Amíg Balázs tanul, én a könyvtárban, az edzőteremben vagy a kávézóban olvasva múlatom az időt. Több szülő hozza naponta a gyerekét az iskolába, ám néhányan túlságosan zárkózottak, gondjaikat még a sorstársaikkal sem akarják megosztani.

Mi érzett, amikor megszületett a fia?

Nem volt könnyű. Az emberben számos nyomasztó kérdés fogalmazódott meg. Nem volt akkoriban megfelelő szakirodalom, azt éreztem, segítségre van szükségem. Nyolc év korkülönbség van közte és a bátyja között, aki egészséges. Minden édesanya vágya, hogy egészséges gyereket szüljön. Ma mégis úgy gondolom, kiválasztott lett. Megtapasztalhattuk, milyen sok jó ember van körülöttünk. Számomra elsődleges szemponttá vált, hogy embert faragjak a fiamból. Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy minden akarat és kitartás, meg végtelen türelem kérdése. Balázs közvetlen, mosolygós, intelligens és soha semmilyen helyzetben nem hoz ránk szégyent. Büszke vagyok arra, hogy jó csapat vagyunk a fiammal.

A Takács családnak adományozott Odaadásért-díj bizonyítja, hogy mások is felismerték azt a missziót, amelyet Balázs, illetve a Down-kórral élők nevében egy anya tesz...

Nagyon sok segítség kellett ehhez a család és a barátok részéről is. Mélyen átérzem azoknak a helyzetét, akik mögött nincs ilyen háttér. Sok minden tanultunk Balázstól, például azt, hogy nyitott szívvel kell nézni a világot. Odaadók, őszinték és tiszták ezek a gyerekek. Ha szomorú vagy fáradt vagyok, Balázs vigasztal. Megérzi az ember lelkiállapotát. Ilyen helyzetek megtapasztalásakor óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: vajon ki az egészséges? Nem véletlen, hogy Balázs legtöbb barátja a művészet, a zene világából való. Megragadta őt az érzékenységük. Most éppen egy dobkészletre vágyik, szeretne dobolni tanulni. Sok minden van még a bakancslistánkon, és hiszem, hogy rengeteg élmény vár még ránk.