Azt mondták, dolga van még ezen a földön

Néhány hónappal később azonban megdöbbentő híreket kaptam. Csótó Lászlót 2002 júliusától súlyos betegség kárhoztatta tétlenségre. Hosszú ideig egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az állapotáról. Később megtudtam, hogy a hosszú kórházi kezelések után hazakerült, s úgy hallottam, valamivel jobban érzi már magát.

Az idén májusban Csótó László 50. születésnapja alkalmából Komáromban jubileumi kiállítást rendeztek az alkotásaiból. A művész családját ezért arra kértem, hadd kereshessem fel őket otthonukban, hogy a kiállításról és az elmúlt nehéz időszakról beszélgessünk. Azt mondták, szívesen látnak, ám bevallom, felemás érzésekkel indultam el a találkozóra. De rendkívül kellemes meglepetésben volt részem. A művész, bár tolószékben ülve fogadott, szemmel láthatóan sokkal jobb egészségi állapotban volt, mint ahogy azt ilyen súlyos betegség után bárki remélni merte volna. Amit mond, az még kicsit nehezen érthető, ám szeméből jókedv sugárzik, és látszott, ugyanolyan érdeklődéssel szemléli a világ történéseit, mint a betegsége előtt. A feleségétől, Gabriellától tudtam meg, hogy milyen nehéz két év áll mögöttük. László 2002 júliusában agyérelzáródás következtében megbénult, napokig kómában volt, és az orvosok gyakorlatilag lemondtak róla. Azt mondták, ha életben marad is, soha nem fog már beszélni, se mozogni. Hosszú hónapokon keresztül kórházról kórházra jártak, de a hozzátartozókat sehol sem biztatták. Aztán egyszer csak javulni kezdett Csótó László állapota. A sátoraljaújhelyi kórházban mozgatni kezdte az egyik kezét. Hosszú rehabilitációs kezelések következtek, melyeknek eredményeként ma már tud beszélni és ülni, kis segítséggel néhány lépést tenni is. Bár jobb oldala béna, bal kézzel megtanult rajzolni, s a jubileumi kiállításra már a betegsége óta készült alkotásaiból is elküldhetett néhányat. Hihetetlenül hangzik, de már a kórházban is készített tusrajzokat. Arról a környezetről, amely ott körülvette. Készültek rajzok az ablakról, az ágy rácsairól, a pirulákról. A család állítása szerint az alkotó szinte végig megőrizte optimizmusát. A mai napig bizakodó, s minden borúlátó orvosi jóslat ellenére – hál? Istennek – egyre javul az állapota. Felesége mesélte, hogy László, mihelyst kommunikálni tudott, elmondta nekik, hogy a kórházban látomása volt. Két ismeretlen embert látott, akik azt mondták, hogy neki még dolga van a földön, nem adhatja fel.

Az egészségügyi problémákkal természetesen egyéb gondok is együtt jártak. A családnak anyagi nehézségei támadtak. Ha nem lettek volna barátok, ismerősök, akik önzetlenül segítettek, ki tudja, mi történt volna. Köszönet illeti Dombóvári Jánost, a sátoraljaújhelyi művészeti iskola igazgatóját, aki társaival a városban jótékonysági koncerteket szervezett, amelyek bevételeit Csótó László gyógyíttatására ajánlották föl. Segítettek a Ticce-tagok és a magyarországi képzőművészek is. Voltak, akik azzal jelentkeztek, hogy sürgősen Csótó-alkotásokat szeretnének vásárolni...

László rehabilitációs kezelésre a több mint 60 kilométerre fekvő tőketerebesi kórházba jár, ahol a jelenlegi szabályok szerint két hétnél hosszabb ideig nem tartózkodhat. Családja azt állítja, amikor a kezeléseknek köszönhetően javulni kezd az állapota, akkor kell a betegnek elhagynia a kórházat, és várni az újabb beutalóra. Hetente négyszer természetgyógyász foglalkozik vele, aki akupunktúrás kezeléssel próbál az állapotán javítani. Természetesen mind a gyógykezelés, mind a gyógyszerek pénzbe kerülnek. A családi házat is át kellene alakítani, hogy tolókocsival is akadálymentesen lehessen közlekedni benne. Speciális fürdőszobára, állítható magasságú ágyra és sok más segédeszközre lenne szükség. A jövőben a felesége kénytelen lesz részmunkaidőben dolgozni, mert ez idő tájt Csótó László a délelőttöket egyedül tölti. Amióta megtanult bal kézzel dolgozni, a képeket kerámiaporba rajzolja kihegyezett hurkapálcikákkal. Az alkotásokat a felesége égeti ki az otthoni kemencében. Csótó László rendkívüli módon érdeklődik a környező világ eseményei iránt. A helyi képzőművészek munkásságát figyelemmel kíséri, és kicsit rosszul esik neki, hogy az utóbbi időben elég kevesen látogatják meg. A képzőművész, annak ellenére, hogy kissé nehézkesen kommunikál, szívesen ad szakmai tanácsot bárkinek, és a látogatók sincsenek terhére.

Hazafelé menet azon gondolkodtam, milyen lenyűgöző volt, amit láttam. Manapság a világnak ezen a részén ritkán találkozik az ember igazi győztesekkel. Csótó László hitére, erejére, kitartására és irigylésre méltó családi hátterére méltán lehet büszke. Az elmúlt hónapokban készült alkotásai töretlen lélekről tesznek tanúbizonyságot. Isten adjon erőt neki, hogy minél többet dolgozhasson, mert a képei által nem csak ő lesz erősebb, több és lélekben gazdagabb.