Az iskolaigazgató azt állítja, nem tudta, kik a Szlovák Honvédek

A minisztérium már figyelmeztetett a militáns szervezetre, de az iskolák ma is hívják bemutatókra a kopaszra borotvált, bakancsos fiatalokat.NyitraSoha nem hallott a Szlovák Honvédekről (Slovenskí branci), és fogalma sincs arról, mivel foglalkoznak – állítja annak a nyitrai alapiskolának az igazgató

A minisztérium már figyelmeztetett a militáns szervezetre, de az iskolák ma is hívják bemutatókra a kopaszra borotvált, bakancsos fiatalokat.

Nyitra

Soha nem hallott a Szlovák Honvédekről (Slovenskí branci), és fogalma sincs arról, mivel foglalkoznak – állítja annak a nyitrai alapiskolának az igazgatója, ahol a szélsőséges militáns szervezet fegyveres bemutatót tartott a diákoknak. Az akciónak semmilyen következményei nem lesznek, a fenntartó önkormányzat nem foglalkozik vele, az oktatásügyi minisztérium pedig ezúttal is beéri a figyelmeztetéssel.

A tavalyi esetek után, amikor Nagytapolcsány környéki iskolában tartottak bemutatókat a Szlovák Honvédek nevű szervezet tagjai, az oktatásügyi tárca figyelmeztette a tanintézményeket, hogy ne működjenek együtt vele. Az állami tanfelügyelet tavaly ellenőrzést is tartott az érintett iskolákban Nyitraludányban (Ludanice), Nyitrapereszlényben (Preseľany) és arra jutottak, hogy az iskolaigazgatók nem értékelték ki megfelelően a militáns szervezet céljairól és törekvéseiről szóló információkat. „Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy bizonyos témákat nem kompetens módon, a tényeket elferdítve prezentáljanak a diákoknak. Az igazgatók megbánták a döntésüket és tudatosították, hogy manipulálták őket” – tájékoztatott Ivana Skokanová, az oktatásügyi minisztérium szóvivője.

Ezzel az ügy be is fejeződött, az igazgatókat nem büntették meg. A minisztérium és a tanfelügyelet is beérte azzal, hogy ismételten figyelmeztetéseket tett közzé: minden igazgató és pedagógus figyeljen arra, milyen rendezvényre mond igent. A nyitrai Beethoven utcai Alapiskolába mégis kérdések nélkül engedték be a kopaszra borotvált, bakancsos fiatalokat. „Egy volt diákunk ajánlotta, hogy ezzel érdekesebbé tehetnénk a polgári nevelést, és mi gyanútlanul éltünk a lehetőséggel” – mondta Ľubomír Svitač. Szerinte a diákokat nagyon érdekelte a gránátdobás és a célba lövés légpuskával.

„Minden pedagógusok felügyelete alatt zajlott, nem hangzott el semmi, ami a Szlovák Honvédek szervezetét vagy a szélsőséges nézeteket népszerűsítette volna” – állítja az igazgató.

Az akcióról az illetékesek a sajtóból szereztek tudomást, a sajtó pedig onnan, hogy a Szlovák Honvédek a honlapjukon dicsekedtek el azzal, hogy ingyenesen honvédelmi napot tartottak az egyik nyitrai alapiskolában. A fenntartót, a helyi önkormányzatot felháborodott szülők figyelmeztették, de az úgy nyilatkozott, hogy az oktatás és a nevelés folyamatába nincs beleszólása, ez kizárólag a tanfelügyelet jogköre.

„Az iskolák szervezhetnek olyan rendezvényeket, amelyeken a természet- és életvédelem keretében gyakorlati bemutatókra kerül sor. Kizárólag az iskolaigazgatókon múlik, milyen szervezetekkel működnek együtt e téren, a fenntartót még tájékoztatni sem köteles erről” – áll a nyitrai magisztrátus nyilatkozatában. Az oktatásügyi minisztérium ez esetben is a tanfelügyeletre bízza a történtek kivizsgálását és „a vizsgálat eredményétől függően hozza meg a szükséges intézkedéseket” – válaszolta kérdésünkre a tárca szóvivője.

A bírálatokra a Szlovák Honvédek is reagáltak, honlapjukon azt írják, bírálóik félnek az egészséges hazafiasságtól. „Valamennyi iskolában, ahol jártunk, azt tapasztaltuk, a gyerekek örülnek, hogy fegyvert foghatnak a kezükbe, kipróbálhatják, milyen légpuskából lőni. A diákok és a pedagógusok is elégedettek voltak, akiknek ez nem tetszik, azok nem viselik a szívükön a szlovák fiatalok biztonságát és nemzeti elkötelezettségét” – olvasható a honlapon.

Értesüléseink szerint a gyermeknapon újabb nyitrai iskolában tartottak volna bemutatót a Szlovák Honvédek, de annak vezetése tegnap lemondta az akciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?