Az Irgalmasság útján Böjte Csabával

Komárom/Gúta/Perbete/Köbölkút |

<p>Az Irgalmasság útján elnevezéssel kétnapos látogatást tesz tájainkon Böjte Csaba atya; a ferencesrendi szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány felvidéki önkéntesei által létrehozott Helios Spes (Reménysugár) Polgári Társulás meghívására érkezik hozzánk.&nbsp;</p>

A kétnapos körútja első állomásaként február 17-én, szerdán 11 órakor a Gútai Városi Művelődési Központban ad elő, majd 16 órakor Perbetén, 19 órakor pedig Köbölkúton misézik. Február 18-án, csütörtökön 10.30-kor a Selye János Egyetemen hallhatják előadását, 13.30-kor Komáromban, a Selye János Gimnáziumban pódiumbeszélgetésen vesz részt, 17 órakor pedig a Szent András-templomban misézik. Az érdeklődők valamennyi helyszínen megvásárolhatják és dedikáltathatják könyveit és adományozhatnak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Az alapítványt Böjte Csaba hozta létre a kilencvenes évek elején a sokszor az éhhalál szélén álló, utcán tengődő erdélyi gyerekek megsegítésére. Ma már 26 városban működtet otthont az alapítvány, amelyekben több mint 2500 gyermek él. Mindenekelőtt adományokból tartják fenn magukat. (vkm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?