A szóban forgó szakaszon több száz munkás dolgozik
Az év végéig be kell fejezni a kassai D1-es körgyűrűjének építését
A Kassát elkerülő D1-es autópálya Budamér és Magyarbőd közti szakaszának építésén a Nemezeti Autópálya-társaság szerint jelenleg is több száz munkás dolgozik. Az út építése jó ütemben halad, ha minden jól megy, év végéig be is fejezik a munkálatokat.
Ahogy azt Michaela Michalová, a Nemzeti Auótpálya-társaság (NDS) szóvivője lapunknak elmondta, az építkezést végző Skanska vállalat a hidak alsó szerkezeteinek építését már befejezte.„Jelenleg a hídszerkezetek felső teherhordó elemek, gerincek és az átkötő részek zsaluzása, megerősítése és betonozása tart. A D1-es és az R2-es útszakaszok alapzata már készen van, a töltések és a konstrukciós rétegek kialakítása folyamatban van. A tervezett szakaszból eddig nagyjából 3500 méternyi út felső rétege már elkészült, további két pontban pedig a talaj kitermelésével és a tartófalak kialakításával kapcsolatos munkálatok folynak. A kijelölt útvonal mentén már kivágták a fákat, de ugyancsak befejezték a pirotechnikai kutatást és a vezetékhálózat építését, beleértve a forgalmi információs rendszer tárolásához szükséges árkok ásását is. A munka az ütemterv szerint halad, befejezése a szerződés szerint idén decemberben esedékes” – tudatta lapunkkal a szóvivő. A 14,4 kilométer hosszú Budamér-Magyarbőd szakasz jelenleg csak a budaméri kereszteződésben van megnyitva a forgalom előtt. A kerülőút egy részét az R2/R4-es kategóriába sorolandó gyorsforgalmi út 1,06 kilométer hosszú szakasza alkotja a kassaolcsvári (Košické Olšany) és rási (Hrašovík) kereszteződések között. „Ez a gyorsforgalmi szakasz a forgalom folyamatos, biztonságos és kényelmes átkötését és az autópályára való felvezetését teszi lehetővé. A kassaolcsvári kereszteződés után a D1-es tovább halad az ország keleti csücske felé, Nagymihály irányába” – tette hozzá Michalová. Arra a kérdésünkre, hogy az év végén befejezendő szakasz után elkezdődhet-e a D1-es autópálya keleti részének, vagyis a Kassa és Nagymihály közti szakaszának építése, egyelőre nem kaptunk választ.
A D1-es Budamér és Magyarbőd közötti, 14,4 kilométeres szakaszának építését 2016 novemberében kezdték, legkésőbb 2019 decemberében kell átadni. A kerülőúttal nemcsak időt, hanem pénzt is spórolhatnak a sofőrök, ugyanis a szakemberek szerint közel 14 százalékkal kevesebb üzemanyag szükséges a táv megtételéhez, mint a Kassát átszelő úton.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.