Az egyik legnevesebb huszártisztről forgatnak filmet a Monostori erődben

monostori erőd
Dél-Komárom |

Még egy hétig tart a forgatás a dél-komáromi erődben, amely során Hadik András (1710-1790) huszártiszt és hadvezér egyik egy legnagyobb fegyvertényét viszik filmre.

A „Hadik, a leghuszárabb huszár“ című történelmi játékfilm cselekménye megtörtént eseményen alapul. 1757 októberében Hadik András néhány ezer fős huszárcsapatával hadisarc megfizetésére kényszerítette Berlin városát. A titkos küldetést és cselt is magába foglaló haditettre az akkor éppen zajló hétéves háború csatatereitől messze került sor – és nem kis megaláztatást jelentett Nagy Frigyes porosz király számára. Az egyébként csallóközi születésű Hadik sikeres katonai karriert futott be Mária Terézia és II. József uralkodása alatt. Élete utolsó 16 évében az Udvari Haditanács elnöke volt.

A forgatásról tartott sajtótájékoztatón Nagy Endre producer arról beszélt, régi vágya volt, hogy egy olyan magyar történelmi hősről készüljön film, akinek az élete az elejétől a végéig pozitív történetnek számít. Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró hozzátette, a cselekmény összeállításánál az jelentette számára a fő motívumot, hogy az adott kor több kívülállója összefogott, s így tudtak elérni lehetetlennek tűnő dolgokat.

Nagy Endre szerint Hadik a róla elnevezett közterek ellenére azért számít még mindig ismeretlen személyiségnek, mert nincs benne szervesen a magyar történelemoktatásban, de reméli, ez változni fog majd a mozgóképnek köszönhetően is. Hadikot Trill Zsolt alakítja, a stáblistán pedig olyan további nevek is szerepelnek, mint Szabó Győző, Molnár Áron, Julia Jakubowska, Reviczky Gábor vagy Trokán Péter. A játékfilm rendezője Szikora János.

monostori erőd

Az erődben jelenleg több száz fős stábok mozognak, s egyes részeken a 18. századi Berlint idéző díszletek között zajlik a munka. Vizeli Csaba, a Monostori erőd ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki amiatt, hogy végre egy nagyszabású magyar történelmi játékfilm forgatásának adhatnak helyszínt. Nagy Endre ehhez hozzáfűzte, a stábtagok között szerepel a nemzetközileg nagy névnek számító Steve Dent brit kaszkadőr.

„Amikor megérkezett, megkérdeztem tőle, »tudod-e, hogy hol vagy?« Azt mondta, »persze, itt forgattam a Kinget«. A Monostori erőd a hazai stábokhoz képest talán jóval ismertebb a külföldi stábok számára, akik hamarább felfedezték ezt az egészen különleges arculatot.“

Hozzátette, igyekeznek „kifényképezni“ a különleges hangulatú miliőből azt, amit csak lehet.

A forgatás januárban Magyarország más helyszínein folytatódik majd. A játékfilm költségvetése bruttó három milliárd forint, leghamarabb pedig 2022 decemberében kerülthet sor a bemutatására. A producer lapunknak elmondta, már jelentkezett náluk egy szlovákiai forgalmazó is, így borítékolni lehet, hogy szlovák mozikban is látható lesz az alkotás.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?