Augusztus végéig lehet szavazni az év falujára

Karva |

<p>Szlovákiában először 2001-ben hirdették meg az Év faluja nemzetközi versenyt, amelynek idei fővédnöke Andrej Kiska köztársasági elnök. A versenyt kétévente rendezik meg. Legutóbb egy dunaszerdahelyi járásbeli település nyerte el a címet.</p>

A versenyben idén huszonkét település vesz részt. Egyik a komáromi járásbeli Karva. A dinamikusan fejlődő, a kastélyok falujaként emlegetett község két kategóriában indul. „Az egyik kategória a Falu mint vendéglátó, a másik a Falu mint partner. Úgy sejtem, leginkább ebben a két kategóriában van esélyünk a győzelemre” – mondta Duka Gábor polgármester.

A verseny abszolút győztese képviselheti Szlovákiát az Európai falumegújításért című nemzetközi versenyen, amelyet a bécsi székhelyű Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség hirdetett meg 1990-ben. 2002-ben a Trencséni járáshoz tartozó Cobolyfalu (Soblahov), 2004-ben a nagykürtösi járásbeli Körtvélyes (Hrušov), 2006-ban a Rozsnyói járáshoz tartozó Oláhpatak (Vlahovo), 2008-ban a Poprádi járáshoz lévő Teplicska (Liptovská Teplička), 2010-ben a zólyomi járásbeli Dobronya (Dobrá Niva), 2012-ben a Námesztói járás egyik települése, Erdőtka (Oravská Lesná), 2014-ben a dunaszerdahelyi járásbeli Kisudvarnok képviselte Szlovákiát a nemzetközi mezőnyben. Az idei győztes indulhat 2016-ban az Európai falumegújításért címért.

A falvakat szakemberekből álló zsűri értékeli. Ők döntenek a címek odaítéléséről, a verseny hivatalos eredményét szeptemberben teszik közzé. A nyertes települések a díj mellé anyagi támogatást kapnak, amelyet falumegújítási projektek megvalósítására fordíthatnak.

Augusztus végéig az interneten is lehet szavazni az Év falujára a verseny hivatalos oldalán (www.obnovadediny.sk), ahol részletes információk is olvashatók annak menetéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?