Áthajtott a busz az idős nő lábán, amputálták

Nyitra
Nyitra |

Súlyos testi sértés miatt emelhetnek vádat az ellen a buszsofőr ellen, aki múlt héten a helyi autóbusz-pályaudvaron áthajtott egy nő lábán. A 72 éves hölgy lábujjait amputálni kellett. 

A nő a gyalogosátjárón kelt át és már a felénél volt, tehát a sofőrnek látnia kellett volna őt, amikor bekanyarodott a fedett peronok közé. A biztonsági kamerák felvétele szerint azonban nem vette észre a gyalogost, és az első jobb kerekével áthajtott a lábán. Csak akkor állt meg, amikor a nő már a kerekek alatt feküdt és a balesetet látó utasok integetni kezdtek. Az idős hölgyet azonnal a nyitrai kórházba szállították, a jobb lábán amputálni kellett a lábujjait. 

Az ügyben azonnal eljárás indult, a rendőrség a biztonsági kamerák felvételeit vizsgálja és szemtanúkat is meghallgatott. Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője úgy tájékoztatott, hogy a vizsgálat még tart, egyelőre csak az biztos, hogy busz vezetője a baleset idején nem volt alkoholos befolyásoltság alatt. Az Arriva közlekedési vállalat szóvivője, Petra Helecz azt mondta, a vizsgálat lezárásáig a sofőr biztosan dolgozni fog. Ha a felelősségét bebizonyítják, hat hónaptól két évig tartó szabadságvesztésre számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?