A felújított labdarúgópálya a község sportéletét hivatott felpezsdíteni (fotó: nemesócsai önkormányzat)
Átadták a felújított nemesócsai labdarúgópályát
Az átadó ünnepséget végül nemesócsai sportsiker követte: a hazaiak 3:2-re legyőzték a marcelháziak csapatát.
A pályafejlesztéshez szükséges döntő lökést az állami Sporttámogatási Alap pályázati kiírása adta. A nemesócsai önkormányzat sikerrel járt, 180 ezer eurót nyertek a labdarúgópálya felújítására. Ez az összeg az eredeti költségvetési keret felét tette ki.
A kivitelező cég lecserélte a gyepszőnyeget, a kapukat és a cserepadokat. „A legfontosabb a lelátó volt. Az eredeti nem volt nagyon öreg, de az elülső részén nagyon sok oszlop alkotta két sorban, és a közönség nem látott jól tőlük. Teljesen új, fémszerkezetes, új székkekkel ellátott lelátó az eredmény“ – fejtette ki lapunknak a község polgármestere, Válek Iván (független). Hozzátette, nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítére is az épület mellett, ill. olyan illemhelyiségeket alakítottak ki, amelyet a kerekesszékesek is jól tudnak használni. Végezetül kissé átformálták az edzőpályát is.
A fejlesztésre elsősorban azért volt szükség, hogy a megfelelő körülmények biztosításával fenntartsák a község sportéletét. Válek úgy látja, az önkormányzat támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy például az U11-es labdarúgócsapatuk szép sikereket érjen el, ill. az tapasztalható, hogy általában is egyre népszerűbb a sportolás a gyerekek körében. Úgy érzi, a község szándéka és helyi klub különböző csapatainak igyekezete találkozott egymással.
Az új pályát a járási liga 11. körének mérkőzésével avatták fel. A nemesócsai csapat ha nem is könnyen, de végül 3:2-re legyőzte a marcelháziakat, s ennek köszönhetően a tabella 9. helyén állnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.