Anyám is semmi, apám is semmi, én is az leszek

Hihetetlennek tűnhet a kívülálló számára, de sajnálatos tény, hogy máig vannak olyan fiatalok, akik a kötelező iskolalátogatás meghatározott ideje alatt nem voltak képesek továbbjutni az alsó tagozat negyedik osztályánál. Tapasztalataink szerint ez a jelenség a gazdaságilag gyengébb régiók kisiskoláiban szinte mindennapos. A Rimaszombati járás sok kisiskolájának alsó tagozatosai között is vannak ilyen tanulók. Családi hátterük, szociális helyzetük és a társadalomba való beilleszkedésük körüli dilemmák, arra kárhoztatják őket, hogy tizenöt évesen a negyedik évfolyam után befejezzék iskolai tanulmányaikat.

Ezek a fiatalok nehezen kezelhetőek, intoleránsak, sérülékenyek, rengeteg energiát és türelmet igényelnek. A pedagógusok számára szintén visszahúzó erő, hogy a korosztályuknál jóval idősebb gyerekek a náluk fiatalabb osztálytársaikra fordítható időt és energiát kötik le. Ilyen körülmények között nehéz eredményeket felmutatni. Ezeket a fiatalkorúakat nem lehet elhelyezni más, speciális iskolákba. Azok kapacitása szintén alacsony, és ha a szülő nem járul hozzá, hogy gyermekét áthelyezzék, az adott iskola vezetése tehetetlen.

A módszertani központok is csaknem tehetetlenek. A lemaradt, szellemileg gyengébb képességű gyerekek számára külön oktatást nem tudnak biztosítani az iskola keretein belül. Rimaszécsen ugyan működik egy, a gyengébb képességű gyermekek számára létesített iskola, ám ott mindössze negyven tanuló számára van hely. Ezek a gyerekek az iskola igazgatója, Bodon Sándor szerint speciális pedagógiai módszerekkel legalább felzárkóztathatóak, bár a végzőseik között fehér holló az, aki továbbtanul és nem az amúgy is magas munkanélküliek számát szaporítja.

Az egyik kamasz, arra a kérdésre, hogy mi lesz belőle, azt válaszolta: „Semmi. Anyám is semmi, apám is semmi, én is az leszek.” A „semmi” itt a foglakozást jelenti. Nincs elképzelése a pénz értékéről, a munkáról, a tudásról, az a fontos neki, hogy a kocsmai automatákon nyerjen az apa, és vegyen valamit.

A pedagógus a legjobb szándék mellett is csaknem tehetetlen. A gyerekek sérültsége olyan fokú, hogy elvileg nem járhatnának normális tanrendű és követelményeket támasztó iskolába. A kör pedig itt be is zárul. A pszichológiai tanácsadó szolgálat ugyan javasolhatja a gyerek elhelyezését egy speciális iskolában, de hová és hogyan? Ki fogja utaztatni, ha a szülő ebben passzív? Mit kezdjen a pedagógus a nagykamaszokkal az alsó tagozatos kis gyerekek között? Mivel lehet az ilyen gyereket lekötni?

Bodon Sándor igazgató olyan információkkal is szolgált, hogy a szomszédos Csehországban például a kisegítő iskolákat fokozatosan felszámolják, mert az ottani roma közösségek diszkriminatívnak tartják, hogy ilyen iskolákba javarészt roma gyerekek járnak. Az igazság az, hogy a Rimaszombati járás ilyen jellegű kisegítő alapiskoláinak tanulói is javarészt roma származásúak. Az alsó tagozatokon megragadt, gyengébb képességű és nehezen kezelhető gyerekek nagy része szintén roma. Ha a folyamatot nem állítják meg, akkor az amúgy is hátrányos régió még újabb és újabb terheket lesz kénytelen magára venni. A szociális segélyre jogosultak számának növekedése az iskolai év végén ezeknek a negyedikből kikerült gyerekeknek a számával is gyarapszik. Később pedig a munkanélüliek száma. Pozitív példa lehetne az a kezdeményezés, amit a losonci székhelyű Roma –Novohrad civil kezdeményezés indított el a Losonci Járási Munkahivatal segítségével. Tizenöt aktivistájuk már másfél hónapja segít a nehezen kezelhető és gyengébb képességű gyerekeknek a járás különböző iskoláiban.