Régió

Állítólagos szlovákiai szál az eltűnt villanyszerelők perében

Még a nyári ítélkezési szünet előtt elkezdődött É. Imre pere a Győri Törvényszéken, az építési vállalkozót azzal vádolja az ügyészség, hogy két villanyszerelő kollégáját – O. Vilmost és M. Zoltánt – három év különbséggel, előre kitervelten, nyereségvágyból megölte. A vádlott különös történettel védekezik, a szálak a vallomása alapján Szlovákiáig érnek.
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

2021. július 16. 19:20

Állítólagos szlovákiai szál az eltűnt villanyszerelők perében
É. Imre nem tesz új vallomást, így még nem tudunk többet az általa említett rejtélyes szálról.

Amikor 2018 húsvétján eltűnt M. Zoltán mosonmagyaróvári villanyszerelő, senki nem gondolta, hogy esetleg az évtized bűntényével állunk majd szemben. A rendőrség meglehetősen gyorsan tanúként, majd gyanúsítottként hallgatta ki É. Imre győri építési vállalkozót, akinek dolgozott M. Zoltán. É. Imre tartozott, a vallomások szerint csaknem tízezer euróval M. Zoltánnak. É. Imre személye nyilvánvaló lehetett a nyomozók számára, hisz M. Zoltán családja tudta, hogy a családfő vele fog találkozni aznap, a vaskos számla rendezése kedvéért. A villanyszerelő el is indult otthonról kora reggel, de többé nem adott életjelet.

Az ügyben aztán újabb fordulat történt, amikor kiderült, hogy szinte ugyanez a forgatókönyv egyszer már lejátszódott. Ott is É. Imre volt az egyik fél, a másik O. Vilmos. Szintén villanyszerelő, akivel sok-sok évet dolgozott együtt a vádlott. Ugyanúgy találkoztak (volna), s ugyanúgy nyoma veszett a szerelőnek még 2015-ben. Akkor – három évvel korábban – tanúként kihallgatták É. Imrét, de elengedték. Hozzá kell tenni, hogy egy poligráfos vizsgálat is igazolta akkor az állításait.

Az ügyészség vádirata szerint É. Imre mindkettőjüket megölte, a vádlott ugyanakkor nem ismer be semmit, így hosszú tárgyalásnak nézünk elébe. Az első tárgyalási napot július elején megtartották, É. Imre nem tett vallomást, de a bírónak fel kellett olvasnia a korábbi összes vallomását, amelyet a letartóztatása során elmondott a nyomozóknak, illetve a nyomozási bíróknak.

Dr. Lichy József ügyvéd a vád szerint megölt egyik sértett családját képviseli.
Dr. Lichy József ügyvéd a vád szerint megölt egyik sértett családját képviseli.

Ezek a visszaemlékezései pedig egyre inkább változtak és színesedtek. Az elsőknél még a tartozás tényét is tagadta É. Imre, illetve azt, hogy találkozott volna M. Zoltánnal. Aztán jött a váratlan fordulat, egy teljesen más történettel állt elő, amiben elismerte, hogy 9 ezer eurót akart aznap reggel átadni M. Zoltánnak, de éjjel nem tudott aludni, s fél kettőkor kiment az utcára, zsebében a pénzzel. Elment a győri kollégája háza előtt parkoló autóhoz, hogy kipakolja belőle a szerszámokat. Három férfi szólította le, hogy „Nálad van Zoli pénze?”. Mondta: igen, aztán az autóba ültették. Elmentek először az ikrényi kertbe, ott vártak két órát, aztán az abdai benzinkútra, ahol M. Zoltánnal találkoztak. Onnan két kocsival az öt férfi ismét elment az ikrényi telekhez, ott közölték vele, hogy hajtson el, s jöjjön vissza tízkor. „Nagyon féltem, ilyen velem nem történt még” – mesélte. Amire visszaért a kerthez délelőtt tízkor, már nem volt ott senki. A pénzt ő nem adta át M. Zoltánnak, hanem elvették tőle az ismeretlen férfiak.

Azt állítja: tanúként azért vallott korábban merőben mást, „mert nagyon meg volt ijedve, féltette a családját is”. S utána azért beszélt mégis részletesen erről a napról, „mert nem akar más helyett ülni”.

A folytatás szövevényesebb: É. Imre ugyanis később már azt beszélte el, hogy a fejéhez fegyvert nyomott a hozzá lépő három férfi, így kényszerítették az autójába. A fegyvert a telken el is sütötték –, hogy ráijesszenek. Az mondták neki, az lesz a feladata, hogy rakja letétbe M. Zoltán kocsiját és szerszámait, hallgasson arról, ami történt. Vallomása szerint M. Zoltán ekkor megkérte, hogy segítsen neki is eltűnni egy időre, mert különben nem marad életben. Segítsen úgy, „ahogy O. Vilmosnál is tette”, merthogy szerinte a 2015-ben eltűnt villanyszerelő is életben van, az eltűnése után két héttel járt nála Ikrényben. Egy ázsiai hölggyel volt – tette hozzá É. Imre. M. és O. szerinte egy ideig tartották a kapcsolatot egymással egy osztrák telefonszámon keresztül. A vádlott arról is beszélt, hogy M.

Dr. Takács Róbert ügyész aligha hiszi el a vádlott egyre színesedő történeteit
Dr. Takács Róbert ügyész aligha hiszi el a vádlott egyre színesedő történeteit.

Zoltánnak Dél-Afrikában van valamilyen kapcsolata, de azt nem állíthatja, hogy most ott is tartózkodik. Nyilván azt sugallta ezzel, hogy O. Vilmoshoz hasonlóan nem egy halott, hanem egy eltűnt emberről van szó. „Ellenem viszont a két ügy egyesítésével egy nagyon súlyos vád van születőben – mondta anno. – Egyre inkább azt érzem, hogy én vagyok a balek.”

É. Imre egyik, szintén korábbi vallomásában azt állította, M. Zoltán szlovákiai embereket említett, akik elől menekül, s az a három férfi is, aki fegyverrel kényszerítette az autójába, olyan tájszólással beszélt (magyarul), amit Szlovákiában hallani. Ennél is tovább ment, amikor az egyik vallomásában arról is beszámolt, hogy a börtönben a séta során egy kihegyezett fogkefével megtámadták, s a nyakához szorított „fegyverrel” azt suttogták a fülébe, hogy emlékezzen, mit ígért M. Zoltánnak, a hallgatásról. A vádlott nem azonosította a személyeket, s nem tudni, ki(k)re gondolt, akikkel M. Zoltánnak ügye lehetett a határ szlovákiai oldalán. Mivel tanúvallomást most nem tett, erre legfeljebb akkor derülhet fény – vagy épp cáfolat –, ha az ügyben berendelt további tanúk erről beszélnek. A per folytatódik, szeptember 1-jén.

Sudár Ágnes

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Új Szó-konferencia

Dél-szlovákiai infrastruktúra: a helyi polgármesterek nem túl bizakodóak

sidó

VIDEÓ: Kollár a pápa bűvkörében, durvuló rendőrségi belháború

Tiszacsernyő

Vasárnapig várják az adományokat a tiszacsernyői gőzmozdony megtisztítására

Dušan Kováčik

Hétfőn hirdet ítéletet Dušan Kováčik ügyében

jézus

Galéria: Történelmi személyek, akik lehet, nem is léteztek!

v

VIDEÓ: Popély Árpád és Albert Sándor az idei Jedlik-díjasok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.