Állítólagos szlovákiai szál az eltűnt villanyszerelők perében

Amikor 2018 húsvétján eltűnt M. Zoltán mosonmagyaróvári villanyszerelő, senki nem gondolta, hogy esetleg az évtized bűntényével állunk majd szemben. A rendőrség meglehetősen gyorsan tanúként, majd gyanúsítottként hallgatta ki É. Imre győri építési vállalkozót, akinek dolgozott M. Zoltán. É. Imre tartozott, a vallomások szerint csaknem tízezer euróval M. Zoltánnak. É. Imre személye nyilvánvaló lehetett a nyomozók számára, hisz M. Zoltán családja tudta, hogy a családfő vele fog találkozni aznap, a vaskos számla rendezése kedvéért. A villanyszerelő el is indult otthonról kora reggel, de többé nem adott életjelet.

Az ügyben aztán újabb fordulat történt, amikor kiderült, hogy szinte ugyanez a forgatókönyv egyszer már lejátszódott. Ott is É. Imre volt az egyik fél, a másik O. Vilmos. Szintén villanyszerelő, akivel sok-sok évet dolgozott együtt a vádlott. Ugyanúgy találkoztak (volna), s ugyanúgy nyoma veszett a szerelőnek még 2015-ben. Akkor – három évvel korábban – tanúként kihallgatták É. Imrét, de elengedték. Hozzá kell tenni, hogy egy poligráfos vizsgálat is igazolta akkor az állításait.

Az ügyészség vádirata szerint É. Imre mindkettőjüket megölte, a vádlott ugyanakkor nem ismer be semmit, így hosszú tárgyalásnak nézünk elébe. Az első tárgyalási napot július elején megtartották, É. Imre nem tett vallomást, de a bírónak fel kellett olvasnia a korábbi összes vallomását, amelyet a letartóztatása során elmondott a nyomozóknak, illetve a nyomozási bíróknak.

Ezek a visszaemlékezései pedig egyre inkább változtak és színesedtek. Az elsőknél még a tartozás tényét is tagadta É. Imre, illetve azt, hogy találkozott volna M. Zoltánnal. Aztán jött a váratlan fordulat, egy teljesen más történettel állt elő, amiben elismerte, hogy 9 ezer eurót akart aznap reggel átadni M. Zoltánnak, de éjjel nem tudott aludni, s fél kettőkor kiment az utcára, zsebében a pénzzel. Elment a győri kollégája háza előtt parkoló autóhoz, hogy kipakolja belőle a szerszámokat. Három férfi szólította le, hogy „Nálad van Zoli pénze?”. Mondta: igen, aztán az autóba ültették. Elmentek először az ikrényi kertbe, ott vártak két órát, aztán az abdai benzinkútra, ahol M. Zoltánnal találkoztak. Onnan két kocsival az öt férfi ismét elment az ikrényi telekhez, ott közölték vele, hogy hajtson el, s jöjjön vissza tízkor. „Nagyon féltem, ilyen velem nem történt még” – mesélte. Amire visszaért a kerthez délelőtt tízkor, már nem volt ott senki. A pénzt ő nem adta át M. Zoltánnak, hanem elvették tőle az ismeretlen férfiak.

Azt állítja: tanúként azért vallott korábban merőben mást, „mert nagyon meg volt ijedve, féltette a családját is”. S utána azért beszélt mégis részletesen erről a napról, „mert nem akar más helyett ülni”.

A folytatás szövevényesebb: É. Imre ugyanis később már azt beszélte el, hogy a fejéhez fegyvert nyomott a hozzá lépő három férfi, így kényszerítették az autójába. A fegyvert a telken el is sütötték –, hogy ráijesszenek. Az mondták neki, az lesz a feladata, hogy rakja letétbe M. Zoltán kocsiját és szerszámait, hallgasson arról, ami történt. Vallomása szerint M. Zoltán ekkor megkérte, hogy segítsen neki is eltűnni egy időre, mert különben nem marad életben. Segítsen úgy, „ahogy O. Vilmosnál is tette”, merthogy szerinte a 2015-ben eltűnt villanyszerelő is életben van, az eltűnése után két héttel járt nála Ikrényben. Egy ázsiai hölggyel volt – tette hozzá É. Imre. M. és O. szerinte egy ideig tartották a kapcsolatot egymással egy osztrák telefonszámon keresztül. A vádlott arról is beszélt, hogy M.

Zoltánnak Dél-Afrikában van valamilyen kapcsolata, de azt nem állíthatja, hogy most ott is tartózkodik. Nyilván azt sugallta ezzel, hogy O. Vilmoshoz hasonlóan nem egy halott, hanem egy eltűnt emberről van szó. „Ellenem viszont a két ügy egyesítésével egy nagyon súlyos vád van születőben – mondta anno. – Egyre inkább azt érzem, hogy én vagyok a balek.”

É. Imre egyik, szintén korábbi vallomásában azt állította, M. Zoltán szlovákiai embereket említett, akik elől menekül, s az a három férfi is, aki fegyverrel kényszerítette az autójába, olyan tájszólással beszélt (magyarul), amit Szlovákiában hallani. Ennél is tovább ment, amikor az egyik vallomásában arról is beszámolt, hogy a börtönben a séta során egy kihegyezett fogkefével megtámadták, s a nyakához szorított „fegyverrel” azt suttogták a fülébe, hogy emlékezzen, mit ígért M. Zoltánnak, a hallgatásról. A vádlott nem azonosította a személyeket, s nem tudni, ki(k)re gondolt, akikkel M. Zoltánnak ügye lehetett a határ szlovákiai oldalán. Mivel tanúvallomást most nem tett, erre legfeljebb akkor derülhet fény – vagy épp cáfolat –, ha az ügyben berendelt további tanúk erről beszélnek. A per folytatódik, szeptember 1-jén.

Sudár Ágnes