Alkalmazzák a közgazdaságtant

A Junior Achievement (JA), vagyis az alkalmazott közgazdaságtan programot 1919-ben Horace Moses indította az USA-ban, Springfield városában.

Szabó Béla: „A BJA évről évre katalógus formájában is bemutatja a programba bekapcsolódó csoportokat és termékeiket.”Vas Gyula felvételeMa a világ több mint 100 országában használják, a volt Csehszlovákia területére a Baťa család jóvoltából került a kilencvenes évek elején. Az ország kettéválása óta a Baťa Junior Achievement Slovensko (BJA) független nonprofit szervezetként, nemzetközi szerződés alapján fejti ki tevékenységét.

A komáromi Ipari Középiskola diákjai Szabó Béla vezetésével 1994 óta minden évben bekapcsolódnak a programba, amelynek célja, hogy a fiatalok elsajátítsák egy vállalkozás beindításával, működtetésével, piaci viszonyok közti fennmaradásával kapcsolatos legfontosabb ismereteket.

„A programba a műszaki és informatikai szolgáltatások szakon tanuló harmadikos diákjaink kapcsolódhatnak be, akik választható tantárgyként heti két órában sajátítják el az alkalmazott közgazdaságtan alapjait – tájékoztatott Szabó Béla tanár. – A program négy részből áll: az elméleti oktatás keretében mikro- és makrogazdasági ismereteket szereznek a tanulók. A második egy diákcég létrehozását és működtetését, a harmadik menedzseri gazdasági szimulációs gyakorlatokat, a negyedik pedig bankok működését szimuláló gyakorlatokat foglal magába. Az idén első alkalommal került a tananyagba a Transparenty International által kidolgozott fejezet, amely A korrupció és az etika a vállalkozásban keretcímet viseli. Gyakorlati szempontból talán a második rész a leglényegesebb; ennek keretében a diákok a polgári törvénykönyv alapján természetes személyek szerveződéseként egy céget hoznak létre, természetesen igazodva a JA által megszabott követelményekhez. Tulajdonképpen egy részvénytársaságot alapítanak, értékpapírokat bocsátanak ki, amelyek száma legfeljebb 100, értéke pedig maximum 100 korona lehet. A részvényeket általában maguk a diákok, tanárok, szülők, ismerősök vásárolják meg, ebből a pénzből származik a cég alaptőkéje. A tanulók titkos szavazással megválasztják maguk közül az igazgatót, a pénzügyi, termelési, marketing- és személyzeti igazgatót. Miután a közgyűlés jóváhagyta az alapszabályt és a termelési programot, megkezdődhet a tényleges munka. Általában ilyenkor jönnek rá a tanulók, hogy nem is olyan egyszerű megvalósítani az elképzelésüket. Hiszen nem elég kitalálni és elkészíteni egy terméket, el is kell tudni adni, és nyereséget kell elérni.”

Az elmúlt évek során nagyon sokféle terméket készítettek már a fiatalok: virágtartókat, diákigazolványokat, festményeket, kulcstartókat, mézeskalácsot, dísztárgyakat. A kiadásokról és bevételekről pontos könyvelést vezetnek, hiszen a cég megszüntetésekor – ez szintén része a programnak – mindenről el kell számolniuk a közgyűlésnek és a BJA pozsonyi központjának. Ez utóbbi helyre nyereségadót is fizetnek. A programba bekapcsolódó iskolák száma Szlovákiában 110 körül mozog, számukra évente különböző versenyeket hirdetnek, bemutatkozási lehetőségeket biztosítanak. Három városban, Kassán, Besztercebányán és Nyitrán (illetve a jövő évtől Pozsonyban) szerveznek kiállítást a diákcégek termékeiből, ahol a cégvezetőknek be kell mutatniuk társaságuk alapszabályát, könyvelési kimutatásait, év végi zárójelentését. Ezek alapján egy bizottság értékeli munkájukat, de a nagyközönség is kiválaszthatja, hogy melyik iskola kiállítása, bemutatkozása tetszett nekik a legjobban. Ezenkívül egyéni versenyben is összemérhetik tudásukat a legjobb diákok, akiknek három megadott téma közül kell egyet kidolgozniuk és felterjeszteniük. A komáromiak is szép eredményekkel dicsekedhetnek, az 1994/95-ös tanévben az iskola tanulói nyerték meg a diákcégek országos versenyét, tavaly pedig Nyitrán a harmadik helyen végeztek a marketingbemutató kategóriában.

„Azok a diákok, akik valóban becsületesen kiveszik a részüket ebből a munkából, nagyon komoly tapasztalatokat szerezhetnek a vállalatalapítás, piacfelmérés, és általában a közgazdaságtan gyakorlati alkalmazása terén – jegyezte meg Szabó Béla. – Szerencsére évről évre több hazai nagyvállalat is támogatja a programot, felismerve, hogy ezek a fiatalok a jövő vállalkozói, menedzserei, csúcsvezetői lehetnek. Sajnos, az oktatási minisztériumról nem mondható el ugyanez a pozitív hozzáállás, pedig az alkalmazott közgazdaságtan oktatásával a valós életben felhasználható ismereteket nyújtunk a diákoknak.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?