Áldásukat adták az Interreg projektekre

Párkány |

<p>Csütörtöki rendkívüli ülésén három interreges pályázat támogatásáról tárgyalt a párkányi önkormányzat. A képviselők úgy döntöttek, mindhárom projektre áldásukat adják.</p>

Sikeres pályázat esetén egy regionális termékudvarral egybekötött turisztikai információs központ és egy kerékpárkölcsönző létesülhet Párkányban. A jóváhagyott projektek között egy Párkányt és Helembát összekötő kerékpárút is szerepel.

Az Interreg Szlovákia–Magyarország Programban az önkormányzatok és a civilszervezetek október 30-ig pályázhatnak uniós támogatásra. Az Interreg Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program célja a határtérségek fejlesztése. Az együttműködési programot, amelynek első felhívása 2016. július 29-én jelent meg, az Európai Bizottság 2015. szeptember 30-án fogadta el. Ebben a ciklusban a természet és kultúra fejlesztését, a határon átnyúló mobilitás javítását, valamint a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítását szolgáló pályázatokat támogatják.

Párkány egy regionális termékudvarral egybekötött turisztikai információs központ, egy határon átívelő kerékpárkölcsönző rendszer és egy új kerékpárút építésére nyújt be pályázatot. A regionális központot a Duna híres haláról, a vizáról neveznék el. A kerékpárkölcsönző rendszert Esztergommal közösen működtetnék. Esztergomban már több éve működik ilyen hálózat, amit most Párkányra is kiterjesztenének. A Párkány–Helemba kerékpárút az Eurovelo VI. hiányzó szakaszát pótolná.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott program teljes kerete a 2014–2020 közötti időszakban 155 millió euró. Az alap az eredményes pályázatok költségvetésének 85 százalékát fedezi. A fennmaradó rész 10 százalékát az állam adja, 5 százalék az önrész. A program utófinanszírozású.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?