Alapszabály-ellenesnek vélik Berényi lépését

Alapszabály-ellenesnek vélik Berényi lépését
Komárom |

<p>Tiltakoznak az MKP komáromi alapszervezetének tagjai Berényi József pártelnök azon véleménye ellen, miszerint az alapszervezet feloszlatásával automatikusan megszűnt párttagságuk is.&nbsp;</p>

Az Országos Tanács január 24-én oszlatta fel a komáromi alapszervezetet, majd Berényi január 26-án levélben arról értesítette Csintalan Zsuzsannát, a városi alapszervezet elnökét, hogy a helyi szervezet tagjainak az MKP-n belüli tagsági viszonya is megszűnt. A pártelnök lapunknak is megerősítette ezt a véleményét.

Ezzel szemben a párt (volt?) komáromi tagjai közül sokan úgy vélik, a pártelnök alapszabály-ellenesen jár el, amikor meg akarja őket fosztani tagságuktól. Mégpedig azért, mert az alapszabály IV. fejezete 6.§-ának 3. pontja szerint „a helyi szervezet feloszlatása az egyénileg érvényesíthető tagsági jogokat és kötelességeket nem érinti.” A tiltakozás megfogalmazói rámutatnak, hogy az alapszabály III. fejezete 4.§-ának 2.c pontja szerint a tag alapvető joga részt venni a párt testületeinek azon a tanácskozásán, amelyen az őt érintő ügyet tárgyalják.

Az OT január 24-i ülése előtt viszont senkit nem értesítettek a komáromi alapszervezet megszüntetésének tervéről, sőt, az egy nappal korábbi kibővített elnökségi ülésen sem került terítékre ez a téma. A komáromi tagok szerint ezzel sérültek jogaik. „Reméljük, nem kell attól tartanunk, hogy az állampolgárság elvételéhez hasonlatosan tagsági jogainktól fosztanak meg bennünket!” – áll tiltakozásukban.

A komáromi alapszervezetet az OT a kedvezőtlen választási eredményekre hivatkozva oszlatta fel, a tiltakozás megfogalmazói viszont felteszik a kérdést, hogy az országban hasonló eredményeket produkáló további alapszervezetekkel miért nem jártak el ugyanígy. Levelükkel tehát az egyenlő elbírálás elvének sárba tiprása ellen is tiltakoznak.

„Önökkel voltunk, amikor 2010-ben országos választásokat vesztettünk. Önökkel voltunk, amikor 2012-ben ismét országos választásokat vesztettünk. Itt voltunk a megyei, a köztársaságielnök-, az európai parlamenti és az önkormányzati választások során. Magyarként, polgárként, MKP-tagként csupány annyit vártunk, hogy egy vesztett helyi választás után Önök, az Országos Elnökség tagjai, az Országos Tanács tagjai tartsanak ki mellettünk és hallgassanak meg bennünket!” – zárják tiltakozó levelüket, amelyet eljuttatnak az Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottság jövő héten esedékes ülésére is. Ennek a szervnek kellene tisztáznia a kialakult helyzetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?