Aláírásgyűjtés a tervezett palásti erőmű ellen (fotók)

Palást (Plášťovce) |

<p>Tiltakozó aláírásgyűjtési akcióba kezdtek a Litva-patakra tervezett akkumulációs vízi erőmű ellen a lévai járásbeli községben. Három nap alatt, hétfőtől csütörtökig 360-an látták el kézjegyükkel a petíciós íveket a mintegy 1700 lakosú településen.</p>

Az akció vasárnapig tart, ekkor az erőmű ügyében összehívott falugyűlésen adják majd át az íveket Helység Anikó polgármesternek a szervezők. Pénteken találkozik a falu első embere a projekt készítőivel, és ugyanaznapra rendkívüli képviselő-testületet is összehívott az ügyben.

Az önkormányzatnak január 17-ig kell állást foglalnia, támogatja-e az elképzelést, vagy elutasítja azt. A helyzetet bonyolítja, hogy a település új polgármestere december 22-én lépett hivatalba, a környezeti hatástanulmány elbírálásához benyújtott beruházási elképzeléseket pedig december 23-án kapta kézhez. A két ünnep között hívták fel a lakosság figyelmét, hogy véleményezhetik a terveket.

A petícióban a tiltakozók kérik a község polgármesterét, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a létesítmény megépítését, azt akarják elérni, hogy a környezetvédelmi tárca azonnal állítsa le a projektet. Az aláírásgyűjtést Hojsza Zoltán palásti vállalkozó kezdeményezte. Meggyőződése, hogy nagyobb pusztítást okozna a természetben az építkezés, mint amilyen hasznot hajtana.

A pozsonyi székhelyű Pow-en társaság Palást központjától alig három kilométerre, keletre a Litva-oldalként ismert területen akarja kialakítani az erőművet.

További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?