Régió

Alagút épülhet az R7-es út alatt Gellénél

Gelle | Lakossági fórumot tartottak a dunaszerdahelyi járásbeli községben az R7-es gyorsforgalmi út kereszteződéséről.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. december 8. 17:46

A lakosok azt akarják, hogy biztonságosan lehessen átjutni Cséfa falurészből a központba. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter támogatja a javaslatukat. 
 
A D4R7 konzorcium és a tervező Dopravprojekt felszámolná a Cséfára vezető régi utat, helyette egy új, több száz méterrel hosszabb kerékpárutat és járdát építene Cséfa és Egyházgelle közé. A lakosok azonban nem elégedettek a javaslattal, helyette egy alul-, vagy felüljáró építését kérték. Vajas Imre polgármester kijelentette, amíg nem teljesítik a lakosok akaratát, nem hagyják jóvá a tervet. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter a közösségi portálon közölte, támogatja a gelleiek törekvését, és ő is a már létező utak fejlesztésében látja a megoldást. „Egyházgellét nem lehet két részre osztani. Megkaptam a találkozóról szóló jegyzőkönyvet, és ellenőriztettem, milyen lehetőségeink vannak az utazás egyszerűsítésére és a lakosok biztonságának növelésére. A kiadások összehasonlítása után megfontoljuk egy alagút megépítését az R7-es alatt a gyalogosok és a kerékpárosok részére” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy neki is a legbiztonságosabb és legjobb megoldás megtalálása az érdeke. 
 
A község vezetése a környezetvédelmi minisztériumban egyeztetett a tervekről. Vajas Imre elmondta, a minisztériumban egyebek mellett a talajvíz szintjéről kérdezték. „A bősi vízerőmű megépítése után csökkent a talajvíz szintje, az esővizet pedig elvezethetjük a talajba” – mondta a polgármester. Hozzátette, a közlekedésügyi és a környezetvédelmi tárca is a biztonságos megoldást szorgalmazza. „Sikeres volt a tárgyalásunk, elégedettek vagyunk” – zárta Vajas. (béva)
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.