Akit egyszer a benzin gőze megcsapott…

Ötödik alkalommal rendezték meg Légen a Csallóközi Flúgos Futamot, amely már nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen a hazaiakon kívül Csehországból, Ausztriából és Magyarországról is érkeztek veteránautó vendégek. A legtöbben saját keréken, voltak, akik 400 kilométeres távot tettek meg, de voltak olyanok is, például a fa kerekes járgányok, amelyeket inkább utánfutóval hoztak, nehogy megsérüljenek. Reggel hét órától gyülekeztek az autók. Maga a rajt kilenc óra után kezdődött és több mint fél órán át tartott, azaz enynyi idő alatt gurultak át a startkapun az összegyűlt járgányok. Mert itt nem az volt a fontos, hogy gyorsan rajtoljanak, sokkal inkább az, hogy méltóságteljes, komótos vonulásukkal elég időt adjanak a nézőközönségnek ahhoz, hogy gyönyörködhessenek a felvonuló csodákban. Áthaladva a falun, folytatták útjukat Nagyabonyon, Erdőhátkarcsán keresztül Siposkarcsára, ami egyben az első megálló volt. A község frissítőkkel várta a felvonulókat, egyben díjazták is a – mindig helyi ízlés szerinti – legszebbnek ítélt járgányokat. Majd következett Diósförgepatony és természetesen a Slovakia ring, ahol a versenypályán köröztek a veteránautók, némelyek akár szédületes 50 km-es sebességgel is. Az egész útvonal valamivel több, mint 70 kilométeres volt és a vonuló kocsisort végig biztonsági és karbantartási autók kísérték, amelyek készenlétben álltak minden eshetőségre. A közlekedési gócpontokon a szervezők előre biztosították a forgalom elterelését, illetve lassítását, hogy a konvoj gond nélkül vonulhasson.

A szervező, Ulehla László maga is szenvedélyes veterán járműgyűjtő. Az első szerzeménye, egy ikonikus Velorex, azaz Bőregér volt, amelyet azóta is nagy becsben tart. Ezután következett a többi veterán, amelyek története mindig azzal kezdődött, hogy „megvesszük, felújítjuk, majd meglátjuk, mi lesz vele. És bizony az lett vele, hogy mind itt maradt nálunk, mert édesapám egyiktől sem tudott megválni” – árulkodik a szervező szenvedélyéről lánya, Ildikó.

„Ha választanom kellene, semmi kétség, a veterán autót választanám a maiakkal szemben. Természetesen drágább, de annyival szeretetre méltóbb, hogy megéri. Egy ilyen autót mindenki megnéz, mosolyogva követ a tekintetével, ahol megjelenünk, örömet hozunk. Ezen a futamon egy Orthopedia elnevezésű motorbiciklivel indulok, amelyet a Jawa cég speciálisan egy bácsi számára készített, akinek egyik lábát levágták” – mondja Ulehla László, a szervező.

Csupán pár héttel ezelőtt volt a legutóbbi veteránautós találkozó Balatonfűzfőn, amelyet a helyi veterán egyesület szervezett.

„Ez volt a 12. találkozó, igaz, hogy nem ilyen nagyméretű, mint ez a légi, de nagy sikernek örvendett. Az útvonalunk mindig valami történelmi nevezetességű helyszínt is útba ejt. Ezek az akciók valamiféle technikai adatmentésnek is tekinthetőek, hiszen például nálunk a legrégebbi gépjármű, amely elindult, egy Chevrolet volt, az 1920- as évekből. Tapasztalatból mondom, hogy akit egyszer megcsap a benzin és a régi járgányok semmivel nem összetéveszthető illata, az menthetetlenül elveszett” – tájékoztat bennünket Fejes Károly, a Balatonfűzfői Veterán Egyesület elnöke.

„Ugyanaz az évjárat vagyunk, én és az oldalkocsis Jawa motorbiciklim, vagyis 1966-ban születtünk mindketten” – meséli készségesen a pozsonyi Peter Halamík, aki rendszeres résztvevője a veterán rallyknak, majd folytatja: „ez a motor, akár a 110 kilométeres óránkénti sebességet is eléri, de ezek a bemutatók nem a sebességről szólnak. Ez életérzés és örömforrás egyben. Bárhová megyek ezzel a járgánnyal, leparkolok és azonnal gyerekek, felnőttek mosolyogva, kérdezősködve vesznek körbe. El tudja ezt a helyzetet képzelni egy akármilyen mai járművel?"

Nem lehet kihagyni a hosszú vörös haját fésülő fiatal nőt, aki egy óriási, figyelemre méltó motorbicikli mellett álldogál:

„Minden évben itt vagyok. Megálmodtam és végül sikerült is megvennem ezt a csodálatos Suzuki Intruder 1986-os gyártású motorbiciklit. Amit tudtam, magam javítottam meg rajta, de a javítás nagy részét szakemberekre bíztam” – tájékoztat Veronika Senná, aki színházi kosztümtervező és mellesleg tarantulákat és skorpiókat nevel háziállatként.

Hogy miért szereti ezt mindenki? Mert óriási nosztalgia. A nagyon régi csodákat rajongva simogatjuk, akár csak a tekintetünkkel is. Az újabbakhoz pedig emlékek kötődnek: „ez a mélykék MB 1000-es Škoda volt az első autó, amit apukám vett”, „ugyanilyen volt a mi Tudorunk is, csak zöldben”, „ilyen 1200-as Ladával engedett el apám az első haveros kirándulásra”, „nagybátyámnak volt ilyen fehér sport Feliciája, amikor a Balatonnál járt, azt hitték, megjöttek az amerikaiak”, vagy „ez a kis Polski volt az első autóm és akkor úgy éreztem, enyém a világ.” Hát ezért. Azóta sajnálom, hogy túladtam az első Twingómon. Narancssárga volt, fekete lenyitható vászontetővel és sok gömbölyű gombbal. A mai napig nem tudta felülmúlni semmilyen utódja.