Aki fizet, használhatja a repülőtér melletti utat

Kassa |

<p>Összesen négyszáz darab engedélyt ad ki a kassai repülőtér vezetősége azoknak a sofőröknek, akik a VSS híd lezárása miatt a repülőtér melletti rövidebb kerülőúton akarnak eljutni a városba. Az engedély az önkormányzati hivatalban váltható ki 10 euróért.</p>

A Kassa-Bárca (Barca), valamint Kassa-Zsebes (Šebastovce) városrész lakosai a repülőtér melletti kerülőutat is igénybe vehetik, de mivel az út technikai paraméterei nem felelnek meg a kétirányú forgalomnak, csak korlátozott számban használhatják a sofőrök. „Mivel az útszakasz a repülőtér tulajdonában van, a fenntartási és kezelési költség is minket terhel. Ennek ellenére igyekszünk segíteni, hogy a híd túloldalán lakók könnyebben eljussanak a városba, ezért lehetővé tesszük, hogy a felújítási munkálatok idején használják az utat” – nyilatkozta lapunknak Juraj Tóth, a kassai repülőtér kommunikációs osztályának munkatársa. „Összesen 400 engedélyt adunk ki. Egyebek mellett azért is van szükség a forgalom korlátozására, mert ezen az úton szállítjuk a repülőgép-üzemanyagot, de ezen közlekednek a különféle mentőegységek is” – tette hozzá Tóth. Értesüléseink szerint már pár nappal a híd lezárása után több mint 100 engedélyt váltottak ki, és tegnap is sok fogyott. Az emberek nagy része hajlandó fizetni, persze vannak olyanok is, akik felháborodtak. „A város lakosa és tisztességes adófizető polgár vagyok, nem értem, miért kellene még ezért is fizetnem” – mondta egy kassai lakos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?