Akadozik a hűségkártya bevezetése Komáromban

Komárom |

<p>Nem tudni, mi lesz a hűségkártya-program sorsa Komáromban. A programnak januártól már működnie kellene.</p>

A testület ugyanis két, egymásnak ellentmondó döntést hozott az elmúlt hónapokban: egyrészt a képviselők által elfogadott alapelvek szerint minden kártyát 5 euróval kellett volna feltöltenie a városnak, másrészt a költségvetés tárgyalásakor egy centet sem hagytak jóvá erre a célra. Bohumír Kóňa, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője lapunk kérdésére elmondta, az első határozat elfogadását követően több bankot is megszólítottak, a folyamat azonban a költségvetés elfogadását követően megszakadt. „Véleményem szerint ezek után nincs is szükség a bankok bevonására, hiszen, mivel az önkormányzat nem rendelt összeget a kártyához, nem funkcionálhat fizetőeszközként – fejtette ki az osztályvezető. – Ezért elég lenne egy egyszerűbb, sorszámmal ellátott kártyát, lapot kiadni. Az év végi szabadságok, ünnepek miatt azonban eddig nem foglalkoztunk a témával, a város vezetése sem döntött még a kérdésben.” A hűségkártya bevezetését Bastrnák Tibor képviselő szorgalmazta tavaly ősszel. Az ő polgármestersége idején jól működött a rendszer, 3500 komáromi váltotta ki a kártyát és városi cégeken kívül mintegy 40 helyi vállalkozó kapcsolódott be, és nyújtott különböző kedvezményeket a kártyatulajdonosoknak. Utódja, Anton Marek polgármestersége idején azonban gyakorlatilag leállították a programot. „A jól működő hűségkártyaprogram két célt szolgál, egyrészt erősíti a lokálpatriotizmust, másrészt segíti a helyi kis- és középvállalkozókat – mutatott rá Bastrnák Tibor. – Sajnálom, hogy a pénzügyi bizottság módosító javaslata nyomán a testület nem szavazta meg a kártya 5 eurós feltöltéséhez szükséges összeget. Az októberben elfogadott határozat értelmében viszont a hivatalnak és a városvezetésnek dolgoznia kellene a kártya kiadásán, a program ugyanis hozzárendelt pénz nélkül is működőképes lehet.”  Stubendek László polgármester a hűségkártyaprogram sorsát firtató kérdésünkre állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkhöz: „Mindenképpen szeretném, ha a hűségkártya működne. Viszont néhány évvel ezelőtt, amikor létrehozták, fenntartható érdeklődés hiányában gyakorlatilag önmagától megszűnt. Örülök annak, hogy a képviselő úr felfrissítette a témát, de meg kell találni azt a működési formát, amely mellett a kártya betöltheti eredeti küldetését: hozzájárulni ahhoz, hogy a komáromiak még inkább otthon érezhessék magukat városukban. Probléma ugyanakkor, hogy a képviselő-testület által jóváhagyott határozat, mely újfent bevezetné a kártyát, illetve a szintén általuk elfogadott költségvetés között, nem teljes az összhang. Bízom abban, hogy erre a közeljövőben megoldást találunk.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?