Ismerkedés egy polihisztorral
Kassa. Ma 17 órától egy sokoldalú kassai polgárral ismerkedhetnek meg az irodalom és a képzőművészet szerelmesei. Dr. Pohl Ferenc fül-orr-gégészként tevékenykedett, de Petneházy Ferenc néven verseket írt, és tájképeket, portrékat is festett, azaz igazi polihisztor volt.
AJÁNLÓ
Kassa. Ma 17 órától egy sokoldalú kassai polgárral ismerkedhetnek meg az irodalom és a képzőművészet szerelmesei. Dr. Pohl Ferenc fül-orr-gégészként tevékenykedett, de Petneházy Ferenc néven verseket írt, és tájképeket, portrékat is festett, azaz igazi polihisztor volt. A Kassai Polgári Klub emléket szeretne állítani azoknak, akik tartós értékeket alkottak az emberiség egyik legviharosabb évszázadában úgy, hogy nem tettek szert nagyobb hírnévre. Csala Kornélia, a klub elnöke szerint Pohl Ferenc nagyban hozzájárult szűkebb pátriája és a kassai magyar közösség formálásához, és ezzel a mai fiatalokat is szellemi értékekben gazdagabb életmódra ösztönözheti.
Cseh apa és magyar anya fiaként született Kecskeméten 1913-ban, a család az első világháborút követően települt Kassára. Első zsengéi gimnazista korában jelentek meg, 1929-ben megnyerte a Szlovákiai Magyar Diákok Lapjának pályázatát, később két társával együtt közös kötetben láttak napvilágot versei. Tehetségére Magyarországon is felfigyeltek, miután a Nyugat versenypályázatát is megnyerte. Bár orvosnak készült, ideje nagy részét a magyar irodalomnak szentelte. Figyelemre méltóak versfordításai is, főleg neves cseh költők műveit ültette át magyarra. Másik nagy szerelme a természet volt, ismerte Kassa és Torna környékének minden zugát. Sokat fotózott, később festeni kezdett. Olajfestményei szintén láthatóak a kassai Magyar Házban rendezett, beszélgetéssel összekötött kiállításon, amelyre Pohl Ferenc egykori ismerőseit és az őt megismerni vágyó fiatalokat egyaránt szeretettel várják a szervezők. (juk)
Martin Bútora Ipolyságon
Ipolyság. Martin Bútora Ilyennek látom Szlovákiát című előadására, majd beszélgetésre kerül sor holnap 17 órakor Ipolyságon a Csemadok-házban az Ipolyság Város Pecsétje – Sigillum oppidi Saag jótékonysági alap szervezésében. (ú)
Farsangi utóhangok
Somorja. A fenti címmel rendeznek hangversenyt vasárnap a helyi Németh-Šamorínsky István Művészeti Iskola dísztermében. Fellép a Keringő zenekar, vezényel Limpár Pál Németországból. Jegyek elővételben már kaphatók, naponta déltől este hatig a helyszínen. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.