AJÁNLÓ

Szeptember 19. (vasárnap)
Búcs – 13.00: A Csemadok megalakulásának 55. évfordulója jegyében rendezik meg az idei, XVII. Szüreti Ünnepélyt a községben. A 13 órakor kezdődő felvonulást a Csemadok emlékművének koszorúzása követi, majd ünnepi műsor lesz a helyi sportpályán.

Szeptember 19. (vasárnap)

Búcs – 13.00: A Csemadok megalakulásának 55. évfordulója jegyében rendezik meg az idei, XVII. Szüreti Ünnepélyt a községben. A 13 órakor kezdődő felvonulást a Csemadok emlékművének koszorúzása követi, majd ünnepi műsor lesz a helyi sportpályán. Fellép a Kesztölci Pávakör, a Pepes cigányzenekar, az operettslágereket előadó Horgony Színpad, Maksa Zoltán humorista, a Sissy mazsorettcsoport, a búcsi óvodások, iskolások, valamint a helyi éneklőcsoport. (vkm)

Szeptember 20. (hétfő)

Komárom, 16.00: A Selye János Napok keretében a tízéves Katedra folyóirat munkatársaival – Bodnár Gyula főszerkesztővel és Nagy Attila szerkesztővel – való kötetlen beszélgetésre várják az olvasókat a Klapka téren található Madách könyvesboltba. (vkm)

Komárom, 17.00: Pro Arte Danubii Polgári Társulás szervezésében Sympat 2004 címmel a X. Nemzetközi Festészeti Szimpózium során készült munkákból nyílik kiállítás a Limes Galériában. Az immár hagyományosan a pati fürdő területén megrendezett szimpóziumon az idén 24 művész vett részt, a világ minden tájáról. Az alkotásokat Farkas Veronika művészettörténész méltatja, közreműködik Stanislav Černý. A tárlatot október 10-éig tekinthetik meg az érdeklődők. (vkm)

Szeptember 21. (kedd)

Komárom – 17.00: Mezei János komáromi műkedvelő kép-zőművész „Mítoszok és vallások” című kiállítása nyílik meg a Duna Menti Könyvtár Eötvös utcai főépületében. A tárlat október 15-éig tekinthető meg. (vkm)

Szeptember 22. (szerda)

Dunaszerdahely – Szülésre felkészítő előadás-sorozat indul a művelődési központban az Anyák Polgári Társulása és a VMK közös szervezésében. Az első előadást Németh Margit pszichológus és Földes Károly szülész-nőgyógyász szakorvos tartja Testi-lelki változások a várandósság idején címmel. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy a szerdánkénti előadásokra és foglalkozásokra előre jelentkezzenek be a 0905 150 600-as, 031/552 63 15-ös számokon. (jom)

Szeptember 23–25. (csütörtök–szombat)

Dunaszerdahely – 23. alkalommal nyílik meg a Csallóközi Vásár a lunaparkban. A háromnapos rendezvényen több mint 150 vállalkozó kínálja portékáját és 25 étellel-itallal szolgáló sátor várja a látogatókat. A gyerekeket körhinták, vásári attrakciók várják, 16 órától pedig a kultúrprogram keretén belül helyi és környékbeli előadók, ének- és tánccsoportok lépnek fel a szabadtéri színpadon. Csütörtökön és pénteken 19 órakor kezdődik az utcabál. Csütörtökön 10 órakor lesz a művelődési központ előtti téren a Kárpát-medencei összmagyar diák labdarúgó-bajnokság új évadjának megnyitójára, a legendás Puskás Ferenc részvételével. (jom)

Szeptember 23. (csütörtök)

Dunaszerdahely – A Csallóköz gyümölcsei címmel hagyományos kiállítást rendez a Csallóközi Múzeumban (Sárga kastély) a szlovák kertészek szervezetének járási választmánya és dunaszerdahelyi alapszervezete. A versenyen a környékbeli mezőgazdászok mutatják be terményeiket szeptember 28-ig. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?