Ahonnan a Mars-járókkal beszélnek

A pasadenai irányító központban. A JPL munkatársai az Opportunity Marsra szállását ünneplik. TASR/AP-felvételA sajtó ennél a pontnál nem mehet tovább! – a táblát szerencsére csak visszafelé vettük észre. A Sugárhajtómű Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory, JPL) a kaliforniai Pasadenában valóságos kisváros, ahol komolyan veszik a biztonsági előírásokat. A bejáratnál kapott kérdőívbe nemcsak a hazai lakcímet kellett beírni, hanem azt is, milyen színű a látogató szeme. Igaz, ahogy átestünk az ellenőrzésen, pár lépés után a Marson találtuk magunkat.

Sátortető alatt, jókora homokozóban, tudományos-fantasztikus filmeket idéző háttér előtt ott állt a Rover – azaz a Marsra küldött két robot, a Spirit és az Opportunity életnagyságú makettje. Randii Wessen, a JPL egyik mérnöke sorra mutogatta a hat-kerékhajtású terepjáró szerkezeti egységeit, külön kitérve a perspektíva kedvéért szemmagasságban elhelyezett kamerákra.

A JPL területén lévő kis terek egyikén gömbölyű kavicsokból és élő fákból álló emlékműre bukkanunk. Bronz emléktábla idézi fel az 1936-ban, az Arroyo Seco kiszáradt medrében Kármán Tódor ösztönzésére végrehajtott első amerikai rakétakísérletet. A magyar fizikus alapította a – ma a NASA űrhajós nélküli programjait irányító – JPL-t, az ő nevét viseli a központi előadóterem, ahol naponta beszámolnak a Mars-projekt fejleményeiről.

Maga az irányító központ kis csalódás. Azután, hogy még a liftbe is csak kísérővel léphetünk be, nagyobb termet, és főleg több cselekményt vártunk volna. Ehhez képest a három tucat képernyő többsége előtt nem ült senki, a néhány farmernadrágos tudós kis csoportokba verődve beszélgetett. Akkor még csak egy kommunikációs periódus maradt ki, az is csak egy Canberra fölött tomboló vihar miatt. A szakértők szerint aggodalomra semmi ok.

Sajnos másnap már nem találkoztunk velük, pedig addigra már világszerte minden tévé bemondta, hogy zavarok vannak a Spirittel fenntartott kapcsolatban. A JPL-nél mindenesetre azt mondják, hogy ez nem kivételes. Elvégre olykor a konyhaasztalnál ülő gyerektől sem lehet egy normális választ kapni, hát még egy 240 millió kilométerre lévő robottól. A földi üzenet csaknem tíz percig utazik a fény sebességével a Marsig, ahonnan a válasznak is ugyanannyi időre van szüksége. A Spiritnek van nagy sebességű adatátvitelre való – leginkább reflektorra hasonlító – antennája, amelynek pontosan a Föld felé kell néznie. Van még egy, nem irányérzékeny, de „lassú”, és egy harmadik, a fölötte átrepülő űrszondákkal való kapcsolattartásra szolgáló UHF-antennája is. A két Mars-járó egyik legfontosabb berendezését, a tudományos kutatást végző műszereket mozgató robotkart egy, alig kéttucatnyi alkalmazottat foglalkoztató pasadenai cég, az Allied Spacesystems Inc. készítette. A vállalkozást 7 éve alapította 3, a JPL-ből kivált mérnök. Az emberi végtaggal nagyjából megegyező hosszúságú titániumkar 10 milliót vitt el a két robot 800 millió dolláros költségéből. Minden gramm lefaragásáért harcot vívtak. Egy fiatal műszerész, Bill Reed elmesélte, miért élvezi a munkáját: – Nem akartam, hogy ha majd 80 évesen visszanézek, csupa porszívót lássak! Alig várom, hogy a Marsról érkező képeken felfedezzem az általam készített alkatrészeket!

Persze nem lennénk Amerikában, ha nem bukkanna fel itt is egy magyar név: Robert Kovac mérnöknek a nagyszülei jöttek Magyarországról. Amit ő és társai készítettek, már továbbutazott a Marsra.

A Spirit éjszakára összehúzza magát. A 105 fokos hideg alaposan megviseli, az elektronikát ilyenkor rádióizotóp-kapszulák melegítik. A fagy mellett a legnagyobb veszély a por és a Napból érkező sugárzás. Természetesen az embert leszámítva. A Mars-járókba ezért olyan automatikát építettek, amely a hiányos vagy akár hibás földi utasítások ellenére ügyel a szerkezet biztonságára: minimalizálja az energiafogyasztást, őrzi a hőmérsékletet, és megakadályoz minden veszélyes manővert. A két robot teljesen egyforma, az Opportunity vasárnap reggel érte el a Marsot.

A műszaki részletekről minden megkérdezett mérnök hajlandó lett volna másnap reggelig mesélni. Arról már kevésbé szívesen beszéltek, hogy milyen állapotban van most az amerikai űrhivatal, a NASA, illetve komolynak tartják-e George W. Bush 3 héttel ezelőtti bejelentését az állandó Hold-állomásról és a Mars-repülésről. De abban mindenki egyetért, hogy a világűr meghódítása felé vezető úton még éppcsak a küszöb átlépésénél tartunk. – A Voyager űrszonda napi egymillió mérföldet tesz meg, mégis évezredekbe telik, mire eljut a legközelebbi csillagig. A Tejútrendszerben van 400 milliárd csillag, azon túl pedig újabb galaxisok milliárdjai – magyarázta Randii Wessen. Egy másik, megfellebbezhetetlen szaktekintély, Ray Bradbury, a 83 éves író, aki csaknem 6 évtizede jelentette meg Marsbéli krónikák című, sci-fi regényét, boldogan fogadta a Mars-repülés tervét.

Bush bejelentése hasonló reakciót váltott ki a világ legnagyobb, űrkutatást támogató civil szervezete, a Planetary Society, azaz a Bolygókutató Társaság részéről. A 24 éve alapított egyesületnek 120 országban százezer tagja van. A Lego játékgyár pénzügyi támogatásával ők szervezték meg azt a nemzetközi pályázatot, amelynek 16 győztese – köztük a magyar Turczi Dávid – egy-egy hetet a JPL-nél tölthet és részt vehet a Mars-programban. A társaság igazgatósági tagja Robert Picardo színész, a világszerte népszerű Star Trek – Voyager sorozat egyik főhőse is. Mint elmondta, a földi irányítókkal végigkísérte a Spirit leszállását: a tudósok arcán ugyanazt a szenvedélyt és izgalmat látta, amelyet színészként el kellett játszania.

A bolygókutatók egyik alapítója és mai elnöke, Louis Friedmann szerint a Föld közeli pályán keringő űrállomások helyett a mélységi kutatás felé kell fordulni. A felderítést pedig minden bizonnyal követi majd a nagy kirajzás – elsőként alighanem éppen a Marsra.

Pasadena, 2004. január