Aggtelek felkészült az amerikai turisták fogadására (fotók)

Hogy máris pontosítsam az értesülést, itt közlöm: a karsztvidék aggteleki, tehát Magyarországon található része került fel a nevezett lap internetes listájára Európa rejtett ékköve címen. A honlap az öreg kontinens kevésbé ismert turisztikai látványosságainak rangsorában igen előkelő helyen szerepelteti „az egyedülálló adottságokkal rendelkező aggteleki barlangrendszert”, amiből az anyaországi sajtó azonnal levonta a következtetést, mely szerint „amerikai turisták tömegei lephetik el az Aggteleki-karsztot. Korábban olyan ismert úti célok kaptak helyet a magazin által mindenképpen megnézendő látnivalók felsorolásában, mint a Vatikán vagy az Eiffel-torony, s magyarországi turisztikai attrakció eddig soha nem szerepelt közöttük” – folytatta eszmefuttatását a hírt világgá kürtölő Észak-Magyarország című napilap munkatársa. „A szlovák-magyar határ alatt húzódó cseppkőbarlangrendszer klímája a Forbes szerint jót tesz a légzésszervi problémákkal küzdőknek, de azoknak is ajánlják a barlangi sétát, akik csak gyönyörködni szeretnének a mészkőképződményekben” – írja a lap.

Ennél több indíték aligha kell a tollforgatónak, kiváltképp ha még a negyedmilliárdos amerikai lakosság megérkezése előtt óhajtja felmérni a terepet.

A karszt gyöngyszemei

Két ország, egyazon táj – a karsztvidék kapcsán talán ez a legalapvetőbb megállapítás. Legyen szó kiterjedt erdősségekről vagy erdős-sztyeppes növénytársulásokról, barlangrendszerekről, töbrökről, dolinákról és egyéb víznyelő alkalmatosságokról, itt minden „nemzetközi” egy kicsit. Míg a mesterségesen megvont államhatár innenső részén Národný park Slovenský kras (szabad fordításban Gömör-tornai Karszt Nemzeti Park) címen jegyzik a tájat, a túlsó oldalon Aggteleki Nemzeti Park néven tisztelik. Az államhatár kapcsán különben ide kívánkozik az a tény, hogy a schengeni csatlakozás óta jelentősége alig van. Ma már csak a Domica-Aggtelek határátkelőn árválkodó épület és a 2007. december 20-án felvont, majd úgy felejtett sorompók jelzik, hogy itt valaha is meg kellett állni, s nem egyszer kemény perceket kellett átélni az „innen” „oda” szállított légfegyverek, kőhordók és kempingfelszerelés, meg az illegálisan importált barackpálinka, pirospaprika, téliszalámi és egyéb finomságok miatt. A hazai idegenvezető a Szlovák-, a magyarországi meg az Aggteleki-karszt gyöngyszemének tartott Domica- vagy Baradla-barlangban üdvözöl bennünket, ha alászállunk a Föld méhébe. Ami ezután következik, mindkét oldalon lélegzetelállító.

Látni kell

„Magyarország legnagyobb barlangrendszerében, annak is a Vörös-tói ágában járunk – közli velem a terepszemle során Varga Anett barlangtúra-vezető. Meg a legdrágábban is, hiszen 2003 és 2005 között 1,5 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a látogatókat itt fotocellás világítás és más technikai bravúr fogadja, miáltal a vörös-tói a világ legnagyobb barlangi beruházásává avanzsált. Mintegy hatszáz lépcsőt megmászva, röpke másfél óra alatt megtudom például azt, hogy a világszerte ismert harmincnyolc féle kalcium-karbonát kiválás – magyarán: cseppkőképződmény – húsz fajtája lelhető fel a Baradla-Domica barlangrendszerben, ami a térformák rendkívüli gazdagságát eredményezi, s itt található Magyarország legnagyobb állócseppköve, a Csillagvizsgáló is. Méreteit tekintve: tizenkilenc méter magas, megközelítőleg nyolcszáz tonna, és 600-800 ezer éve fejlődik folyamatosan – a mai napig. A jótékony barlangi levegő kapcsán meg kiderül, hogy gyógyító hatása a 95-98 százalékos páratartalmú levegőben kerengő kalcium- és magnézium-ionoknak köszönhető, melyek a szervezetbe kerülve gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki. Légúti megbetegedésekben szenvedőknek kimondottan ajánlott a séta a por- és csíramentes, steril levegőjű környezetben. Nagyjából ennyi, ami szavakba foglalható – a többit látni kell.

Csak jönnének már!

Az Aggteleki-karszt területén minden készen áll arra, hogy kielégítse az amerikai turisták ezreinek igényeit, véli a túravezető; magánszállás, szálló, panzió van a környező falvakban épp elég, s kiegészítő szolgáltatásoknak, programoknak sincsenek híján.

Ezen a véleményen van Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója is, hozzátéve: ha naponta több ezer amerikai turista jön, annak is állnak elébe. A Baradla-barlang aggteleki és vörös-tói ágának napi kapacitása összességében négyezer fő, tartalék tehát van bőven.

„Az a gond, hogy az amerikai ember Amerikát járja, többségének még útlevele sincs – mondja az igazgató. – Magyarország alig érdekli őket, évente mindössze néhány diák verekszi le magát Budapestig, s egyáltalán nem jellemző, hogy szervezetten, csoportokban járnák Európának ezt a részét. Ezt én nagyon sajnálom, mert barlangjaink látogatottsága jelentősen visszaesett az elmúlt évek során.”

Míg a múlt század nyolcvanas éveinek derekán a Baradla-barlang évente közel negyedmillió látogatót fogadott, húsz évvel később számuk már csak 180 ezer volt – idén meg jó, ha eléri a 130 ezret. Főképp magyarok, lengyelek, szlovákok, németek, hollandok és osztrákok keresik fel a barlangot, s olykor betéved néhány belga meg francia is.

Fesztiválok, egyebek

Európában az idegenforgalmi barlangok látogatottsága egy év alatt 25-30 százalékkal esett vissza, a kontinens középső részében a csökkenés 5-10 százalékos.

„Nem volna ezzel semmi baj, ha nem ebből élnénk – mondja Salamon Gábor. – Bevételeink döntő része viszont a barlanglátogatásokból származik. Az aggteleki rövid és a jósvafői középtúrán kívül kínálatunkban számos különlegesség is szerepel; például a hét kilométeres hosszútúra, a retek-ági, valamint a Raisz Keresztély-emléktúra, de látogatható a Béke-, a Vass Imre-, a Rákóczi-, a Kossuth- és a Meteor-barlang is. Rendezvényeink sorából kiemelkedik a Gömör-tornai Fesztivál, illetve a barlangi koncertek sorozata; ugyanakkor szervezünk lovasnapokat, szlovákiai partnerünkkel pedig egy közös pályázaton dolgozunk, melynek eredményeként a Szádalmáson és Bódvaszilason található, Esterházyak által épített, ma már műemlék magtárakat művészeti alkotóházzá alakítjuk át.”

Visszatérve az idegenforgalmi infrastruktúrára: Aggteleken és Jósvafőn már az „átkosban” is voltak magánszállások, míg a karsztvidék innenső falvaiban ma is csak elvétve találunk néhányat. Tájainkon valahogy nem akar beindulni a falusi turizmus.

Reménytelen szegénység

„Ahhoz, hogy az agroturisztika úgy bontakozhasson ki tájainkon, mint Nyugat-Európában – fejti ki az igazgató –, működő parasztgazdaságok kellenének, melyeket a falusi turizmus kiegészítő ágazatként támogatna. A másik probléma, hogy Magyarországon nincs is olyan mértékű belföldi turizmus, amire igazából egzisztenciát lehetne alapozni.”

Míg Szlovákia nemzeti parkjai állami támogatásból tengődnek, az Aggteleki Nemzeti Park esetében érvényes, hogy ÁFA, társadalombiztosítási és egyéb járulékok formájában több pénzt fizet be az államkasszába, mint amennyit onnan kap – így valójában a nemzeti park dotálja az államot. Az aggtelekin kívül Magyarországnak egyetlen olyan nemzeti parkja van, mely költségvetése nagy részét a turisztikai bevételekből fedezi – ez a Balatonfelvidéken található.

Salamon Gábor szavaival élve a „reménytelen szegénység” az, ami igazán jellemzi a karszt területén található falvakat. „Állami pénzen alacsony komfortfokozatú házakat, lakásokat építenek itt olyan embereknek, akiknek nincs munkájuk, várhatóan nem is lesz – mondja –, s már a harmadik olyan generáció nő fel, mely a munka világában nem szocializálódott. Itt, az ország peremén úgy jön elő ez a probléma, mint a szőnyeg alá söpört szemét; lényeg, hogy a Parlament ablakából ne látszódjon…”

(Somogyi Tibor felvételei)