A vihar elsodorta az idei Kékszalagot is

Siófok/Balatonfüred |

<p>Megfeszített erővel, folyamatosan mentik a vízi rendőrök és vízi mentők a viharos szélben bajba jutott vitorlásversenyzőket a Balatonon csütörtök este óta.</p>

A tóban még péntek reggel is több tucatnyi zátonyra futott, felborult vagy nádasban rekedt vitorlás van.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb eredmény, hogy a jelenlegi adatok szerint az éjszaka folyamán egy ember sem tűnt el a vízben, és komolyabb személyi sérülés sem történt. A vízi rendőrök eddig 57 főt mentettek ki a Balatonból, csaknem valamennyien a jelenleg zajló Kékszalag vitorlásverseny versenyzői (egy korábbi nyilatkozat szerint a versenyen 588 hajó indult, összesen több mint 3500 fős legénységgel). A szél csütörtök délután valamivel 18 óra előtt erősödött fel úgy, hogy másodfokú viharjelzést kellett életbe léptetni. Jelenleg még mindig 60-70 kilométeres a szélsebesség, és több hajó várja hánykolódva vagy homokpadra futva a mentést.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az MTI-vel közölte: jelentős anyagi károk keletkeztek, és egy emberük könnyebben megsérült. Eddig 68 hajóról 233 embert mentettek ki. Jelenleg keresik a megoldást, hogyan tudnák leváltani a rendkívül kimerült vízi mentőket. "Eszközt, vagyis hajót menteni egyelőre képtelenség, az emberek megmentésére lehet csak egyelőre koncentrálni" - fogalmazott. Becslése szerint mindegy 30-40 vitorlás futott zátonyra, borult fel, merült el, vagy sodródott nádasba csütörtök este óta.

Tar Mihály, a vízi mentők szóvivője arról számolt be, hogy a munkákba bekapcsolódott önkéntesekkel együtt 10 hajóval végzik a mentést, és a Kékszalag rendezői motorosai is folyamatosan dolgoznak. Nagy hatékonysággal tudták bevetni a Rupert gyorsasági mentőhajót, amelyben azonban jelentős anyagi károk keletkeztek, egy másik mentőhajó motorja pedig totálkáros lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?