A vakok számára is jól hozzáférhetővé tették a kassai megyei hivatal épületét

Kassa. Megkönnyítették a tájékozódást a vakok számára a kassai megyeházán. Az ország nyolc megyéje közül elsőként itt szereltek fel olyan eszközöket, melyek segítségével a vakok és gyengén látók is könnyen eljuthatnak az épület egyes részeibe.

Kassa. Megkönnyítették a tájékozódást a vakok számára a kassai megyeházán. Az ország nyolc megyéje közül elsőként itt szereltek fel olyan eszközöket, melyek segítségével a vakok és gyengén látók is könnyen eljuthatnak az épület egyes részeibe.

A Maraton téri szecessziós épületbe ezentúl bátran léphet az is, akit két szeme nem vezérel. Az egyes emeleteken akusztikai berendezés segíti az eligazodást, afféle hangosbemondó, mely felsorolja az emeleten található hivatalokat. A rendszer egyszerű távirányító segítségével hozható működésbe, mellyel a részoruló rendelkezik igény esetén. Az információs táblák Braille-írásos változata is elkészült, és az épület plasztikus térképe is rendelkezésre áll. Az egyes hivatalok ajtaján ugyancsak Braille-betűs táblák találhatók a hagyományos jelzések mellett.

Ezeket a „könnyítéseket” az Akadályok nélküli hivatal elnevezésű projekt keretében valósította meg a megyei önkormányzat. A megye partnere a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete volt, mely szintén megyei fennhatóság alatt működik. Zuzana Bobríková megyei szóvivő szerint a projekt azt a célt szolgálja, hogy a különböző fogyatékkal élő polgárokat is jobban bevonják a közügyekbe és a társadalmi életbe, illetve megkönnyítsék nekik ügyeik intézését és az épületben való eligazodást.

Az önkormányzat épületében már a múltban is végrehajtottak néhány módosítást, elsősorban a mozgássérültek életének megkönnyítésére. Az egyes emeletek egy speciális lift segítségével közelíthetők meg, a mellékhelyiségeket szintén átalakították a kerekes székkel közlekedő polgárok igényeinek megfelelően. A különböző korlátok és feljárók is az egyszerűbb helyváltoztatást segítik elő.

A statisztikák szerint Kassa megyének 4390 látáskárosult, 7319 halláskárosult, 21 960 mentálisan sérült és 22 037 mozgáskorlátozott polgára van. (s, kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?