Megjavították a tavaly balesetben megrongá-lódott járművet, és új kukásautót is vesz a város.GalántaA napokban megérkezik Galántára a korábban balesetben megrongálódott, már megjavított kukásautó.
A szemeteskocsiról vitáztak Galántán
Megjavították a tavaly balesetben megrongá-lódott járművet, és új kukásautót is vesz a város.
Galánta
A napokban megérkezik Galántára a korábban balesetben megrongálódott, már megjavított kukásautó. A város új autót is vásárol, a közbeszerzés értelmében ugyanattól a beszállítótól.
A város több mint négyszázezer euróért vásárolta meg a szemeteskocsit, amely tavaly két balesetben is megrongálódott. Először beszakadt alatta a járda, majd szeméttel megrakva felborult egy kanyarban. A losonci vállalattól megvett tehergépkocsit a vállalat telephelyén megjavították és tesztelték. Peter Paška polgármester a közösségi portálon azt állította, hogy a város pénzt takarított meg a kocsival, a képviselők azonban más véleményen vannak. A polgármester elmondta, hogy az eredeti kétszázhatvanezer euró helyett körülbelül százhúszezer euróba került a javítás. Mivel az első kukásautó balesetekben rongálódott meg, ezért nem jótállás keretében javították meg – közölte a beszállító a Krea regionális televízióval. A polgármester elmondta, hogy a biztosító nem térítette meg a javítást, ezért jogászok foglalkoznak az üggyel. A beszállító a javítás ideje alatt évi negyvenezer euróért kölcsönzött másik járművet a városnak, az önkormányzat ugyanattól a cégtől még egy kukásautót rendelt. Horváth Zoltán városi képviselő nehezményezte, hogy a rossz tapasztalatok ellenére ugyanattól a cégtől vették az új autót. Miroslav Psota hivatalvezető azzal érvelt, hogy a közbeszerzési eljárás keretében a losonci cég ajánlata volt a legmegfelelőbb.
Psota elmondta, az új gyűjtőkocsi is heteken belül megérkezik. A város négy részletben fizeti ki az árát, az első részletet idén törlesztik. „A megtakarításhoz nem tudok hozzászólni” – magyarázta a hivatalvezető. Peter Paška elmondta, az új autót a város igényeihez szabták, ezért a korábban megvett autó árához viszonyítva kétszázezer euróval kevesebbet fizettek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.