A személyes kapcsolattartást tekinti a legfontosabbnak

Püspök úr, kicsit ünneprontó leszek: az elismerésre méltó, hogy a hívek hosszú évek óta együtt imádkoznak lelki vezetőikkel magyar papi és szerzetesi hivatásokért, valamint főpásztorért, és hogy ebben Ön is lelki támaszt nyújt nekik. Az Ön kinevezésétől azonban minden bizonnyal gyakorlati előrelépést is remélnek a hívők. Mi az, amit május óta sikerült elérnie ezen a téren?

Püspöki kinevezésem óta hetven olyan községben jártam, ahol magyarok élnek, tehát állandó kapcsolatban vagyok a hívekkel, és szinte mindenütt szó esik a papi hivatásokról. Ez az egyik dolog. Ami a papok elhelyezését illeti, kezdenek mutatkozni az első pozitív jelek. Konkrétan a dunaszerdahelyi esperesi kerületben augusztus óta két pappal több van az eddiginél. Amikor a püspöki hivatalban arról tárgyalunk, hogy hová, melyik üres parókiára kit helyezzünk, abba, általános helynökként, nekem is van beleszólásom.

A pozsony–nagyszombati érsekség elég radikális álláspontot képvisel abban a tekintetben, hogy a Magyarországon tanuló és ott felszentelt papok a legritkább esetben térhetnek vissza és végezhetik hivatásukat ebben az érsekségben. Az Ön közreműködése által javulhat a helyzet?

Elsősorban tudni kell, hogy a Magyarországon tanult fiatalokhoz a magyar püspökatyák is ragaszkodnak. Legalább hat évig ott kell szolgálatot teljesíteniük, és csak azután adhatják be itt a kérvényüket. Most is nyilvántartunk egy ilyen kérvényt, és valószínűnek tartom, hogy az illető még idén visszatérhet Szlovákiába. A legfontosabb szerintem az, hogy személyes kapcsolatban legyek a Magyarországon működő szlovákiai papokkal, és ha megbizonyosodom róla, hogy egyikük-másikuk tényleg vissza akar jönni, akkor ebben segítséget nyújtsak számukra. Azzal is számolniuk kell viszont, hogy a püspök úr akár szlovák egyházközségbe is kinevezheti őket.

Amikor a Komáromi Imanapok mellett tíz évvel ezelőtt elindult ezeknek a könyörgő szentmiséknek a láncolata, a hívők papi és szerzetesi hivatásokért, valamint magyar főpásztorért imádkoztak. Ma itt már csak az előző kettőről történt említés. Pedig nagyon sokan úgy gondolják, még mindig nincs magyar főpásztora a felvidéki híveknek.

Én már többször megpróbáltam válaszolni erre a felvetésre. Kérdezem én, ki a jó magyar? Az én édesapám magyar, az édesanyám szlovák volt. Bizonyára van sok olyan ember, aki ugyan magyar nemzetiségű, de a múlt rendszerben nem állt ki a magyarságáért Szlovákiában. Nem az a legfontosabb, milyen az anyanyelvem, hanem az, mit teszek a magyarságért és a magyar hívekért. A párkányi híd példáját már többször említettem. Annak a hídnak hét oszlopa van. Talán én vagyok a második pillér, előttem Tóth Domonkos volt az én jelenlegi posztomon. Ez a folyamat bizonyára nem fejeződött be, és abba az irányba halad, hogy egyszer tiszta magyar anyanyelvű püspöke lesz a magyar híveknek. Ezt most még nem lehet tudni, egyelőre ez az állapot tükrözi a realitást. Én azt vallom, hogy ha az ember komolyan veszi a hivatását, és alázatosan, abban a tudatban tevékenykedik, hogy csak együttműködve, ebben az esetben a magyar anyanyelvű papokkal közösen tudunk elérni valamit, s akkor munkánknak meglesz az eredménye.