Száj- és körömfájás: nem kell szigorítás, a jelenlegi szabályokat kell következetesen betartani

1

Szárazföldön 30-50 kilométert, tengeren pedig ennek a többszörösét is megteheti a vírus. Jozef Bíreš állatorvos, a Szlovák Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Felügyelet (ŠVPS) korábbi igazgatója szerint a vírus levegőben való terjedése rendkívül egyszerű, különösen szeles időben.

„Ezért is ugrik egyik kontinensről a másikra, és ezért van az, hogy az egész világ állandóan készenlétben van ennek a vírusnak a terjedése miatt”

 – magyarázta Jozef Bíreš.

A virológus a tvnoviny.sk-nak nyilatkozott, szerinte éppen a levegőn keresztüli viszonylag könnyű terjedése miatt számít a száj- és körömfájás az egyik legfertőzőbb kórokozónak egyáltalán.

Dokumentáltak már olyan eseteket is, amikor a vírus több száz kilométert is megtett, de ez nem a legnagyobb probléma. A legnagyobb gond az emberi tevékenység

 – tette hozzá Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia virológusa.

Hosszú ideig megmarad az állatok testében

Klempa elmondta, hogy a vírus az állatok szervezetében más betegségekhez képest sokkal hosszabb ideig képes fennmaradni – még akkor is, ha semmilyen külső tünetet nem mutatnak. Fertőtlenítő kapuk, fertőtlenítő átjárók, szigorú higiénia a dolgozók számára – a szakértőt és az állategészségügy vezetőjét is megkérdezték, hogy mindez vajon elegendő-e.

A kapuk és az átjárók rendkívül fontosak, illetve hogy valóban hatékony fertőtlenítő szer legyen ezekben

– mondta Bíreš.

Intézkedések az egész országra kiterjesztve

Hogy meddig maradnak ezek az átjárók, az attól függ, hogyan alakul a helyzet – mondta az állategészségügyi hivatal igazgatója, Martin Chudý.

A száj- és körömfájás azonban vadállatok révén is terjedhet.

Az intézkedések szigorítása is napirenden van, de a szakértők egyetértenek abban, hogy a megoldás nem feltétlenül a szigorításban rejlik, hanem a már meglévő szabályok következetes betartásában. A virológus szerint Szlovákia csak akkor térhet vissza a normális állapotba, ha sikerül felszámolni a fertőzött állatokat, és egy hónapon belül nem észlelnek új eseteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?