A simonyi sebészeti szettek világszerte felgyorsítják a műtéteket, a befektető további növekedéssel számol

egészségügyi eszközök
Simony (Partizánske) |

A simonyi (Partizánske) Medline Assembly Slovakia céget a nagy presztízsű TREND Az év befektetője 2023 díjra terjesztették fel.

A kisbélici (Malé Bielice) ipari parkban, nem messze Simonytól új otthonra talált az amerikai Medline társaság, amely különféle egészségügyi segédeszközök gyártásával és terjesztésével foglalkozik.
A tavalyi év elején ugyanis új gyárat nyitottak, amelybe 24 millió eurót fektettek. Ebből 17 millió ment el az épület és a telkek megvásárlására, míg a maradék hét millió eurót a steril kompletizációra és a gyártó, ill. tároló berendezésekre költötték.
A befektetést a Medline Assembly Slovakia társaság valósította meg állami segítség és hitelfelvétel nélkül. A projektbe viszont bevonták a simonyi önkormányzatot, amely befektetőt keresett az ipari parkba a Szlovák Befektetés-ösztönzési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (Slovenskou agentúrou pre rozvoj investícií a obchodu) közösen.
A Medline amerikai társaság olyan egészségügyi segédeszközök gyártásával foglalkozik, amelyet a személyzet a páciensek vizsgálatánál használ a kórházakban. A szlovák leányvállalata, amely 2015-ben jött létre, eredetileg a közeli Bánban (Bánovce nad Bebravou) végzett gyártást. Az ottani üzemben, amelyet bérelt, 200 embernek adott munkát.
Ez is egy rév volt a saját gyár felépítése mellett. Míg a második ösztönzést természetesen a termékeik iránti kereslet növekedése jelentette, amely végül a gyártókapacitás növelésének szükségességébe torkollott. A cég jelenleg 400 embert alkalmaz Szlovákiában. Ebben az évben az új gyárba való befektetéséért benevezték a TREND Az év befektetője 2023 díjra.

Minden egy szettben
A társaság Bánban egy bérelt, 3500 négyzetméteres telkenkezdte meg a működését. Akkoriban csupán 12 főt alkalmazott. Hat év alatt a működése 7100 négyzetméterre növekedett.
A kisbélici ipari parkban a társaság 256 ezer négyzetméteres földterületeket vett meg, s a gyártóüzemet nagyjából 21 ezer négyzetméteres, míg a steril részt 3000 négyzetméteres területen építette fel.
Az új üzem felépítése 2020 végén kezdődött, a következő év végén fejeződött be. Szükség esetén a cégnek széleskörű lehetősége van a további bővítésre a földterület szempontjából.
A Medline üzeme Szlovákiában sebészeti szettek csomagolására irányul. A cég aztán Európa-szerte terjeszti azokat a kuncsaftoknak. A szettek a kórházi team-eknek segítenek hatékonyabbá tenni az eljárásokra való felkészülést úgy, hogy csökkentik az operációra való felkészülés idejét negyed vagy akár fél órával. Ennek köszönhetően egy nap alatt több eljárást lehet lefolytatni.
"A mi feladatunk az, hogy teljessé tegyük a sajátos sebészeti szett alkotóelemeit. A szettek például steril köpenyekből, gázokból, szikékből vagy a műtőasztal védelmét szolgáló eszközökből állnak" - mondta a TREND-nek Alexis Avet-Rochex gyárigazgató. Hozzátette, minél kevesebb sebészeti segédeszközt kell az egészségügyi alkalmazottaknak kicsomagolniuk, annál kisebb a fertőzésveszély. A szett ugyanis mindent tartalmaz egy csomagon belül.

A bővítés további lehetőségei
A Medline Assembly Slovakia társaság az üzemében másfajta szetteket is összeállít, amelyeket a sebészeti eljárásokon túl is fel lehet használni. Így például szó lehet sebek ellátásáról, varrásról, a húgyvezeték katéterezésről az urológiában, anesztéziáról, oftalmológiáról vagy az intravénás eljárásokról is. A társaság gyárában a kompletizációjukra kerül sor.
Ezen túlmenően a cég szájhigiéniai terméket szállít a fertőzések megelőzésére, és elkezdi az angiográfiás eljárásokban használt folyadékkezelési komponensek kiegészítését. A jelenlegi napi termelés 14 ezer sebészeti készletből áll. Idén további 40%-kal kell növekednie. Az üzem maximális kapacitása napi 30 ezer készlet.
„Jelenleg a következő termelési stratégia mélyebb elemzésén dolgozunk. A mai eredmények szerint azt feltételezzük, hogy jövőre elkezdhetnénk beszállítót keresni a 2027-ben megnyitandó üzem bővítéséhez” – mondja az igazgató.
19 ezer négyzetméteres területen jönnének létre új termelő helyiségek. Emellett a cég jelenleg a csapatok fejlesztésére és a termelés hatékonyságának növelésére összpontosít annak érdekében, hogy anyavállalatától további funkciókat szerezzen az üzem számára.
"Ami az energiaválságot illeti, mivel a befejezésen belüli folyamatok többsége manuálisan történik, cégünket ez nem érintette jelentősen" - mondja A. Avet-Rochex. A vállalat ugyanakkor odafigyel az energiatakarékosságra. Példa erre, hogy az épületen lévő logó kivilágítását lekapcsolták. Az üzem zöld BREEAM tanúsítvánnyal is rendelkezik. Az év vége felé a Medline az épületen elhelyezendő napelemekbe is beruházna.

A gazdálkodás és az emberek
A Medline Assembly Slovakia cég a gazdasági eredményeket tekintve hosszú ideje jól teljesít. 2015 óta folyamatosan növekszik, míg tavaly az árbevétel elérte a 43,2 millió eurót. Idén 51 millió eurós szintet kellene elérniük. A tavalyi nettó nyereség nagyjából egymillió euró volt, míg a legmagasabb szintet az első járványévben tapasztalták, akkor közel 1,1 millió eurót értek el.
Az új alkalmazottak felvétele szorosan összefügg a termelés növekedésével. Tavaly év végén 340 alkalmazottja volt a cégnek, idén év végén 460-nak kellene lennie. Jelenleg a nők alkotják a munkaerő háromnegyedét.
Amikor a cég az új üzemnek keresett helyet, az volt a cél, hogy megtarthassa a teljes eredeti báni csapatot. Ezért is vezették be a munkatársak számára a céges autóbuszt, amely a oda-vissza szállítja őket a munkába. A társaság jelenleg kiemelten kezeli a közvetlen környékből származó munkatársak felkutatását, de az üzem bővítése maga után vonja az érdeklődési körzet távolabbi városokba, falvakba való kiterjesztését is. A Medline a szállítását is ehhez igazítja majd.

Medline a világban
A Medline jelentős globális szereplő az egészségügyi termelés területén. Orvosi és sebészeti ellátást biztosít Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, Ausztráliában, valamint a Közel-Keleten. 1910-ben hozták létre, míg Európába csak 101 évvel később került. A kötényeket, sebészeti köpenyeket és egyenruhákat gyártó kis gyártóból globális egészségügyi vállalattá nőtte ki magát. 2020-ban több mint 16 milliárd dolláros globális értékesítést ért el. Világszerte több mint tizenkét egészségügyi termékkategóriában piacvezető. A Medline 16 európai országban folytat üzleti tevékenységet. Európában csaknem 1500 munkavállalót foglalkoztat. A cég legnagyobb divíziója a steril szettek, amelyek évente nagyjából 1,2 milliárd eurós globális forgalmat generálnak. Kilenc gyárával szerte a világon, naponta körülbelül 125 ezer készletet gyártanak.

(TREND)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?