A roma képviselők miatt mondott le a polgármester (frissítve 18:17)

Ratkóc |

<p>Lemondott a nagyrőcei járásbeli Ratkó (Ratkovce) község polgármestere, Milan Fakla (független).</p>

A polgármester lemondását Pósa Zoltán, a Rimaszombati Körzeti Hivatal illetékes osztályvezetője is megerősítette. A polgármester hivatalosan nem indokolta lemondását.

Fakla a SITA hírügynökségnek elmondta, azt követően mondott le, hogy a képviselők nyomást gyakoroltak rá, illetve feljelentést tettek ellene. A legkomolyabb ellentét akkor bontakozott ki, amikor a polgármester be akarta hajtani a községi erdőkért járó, több éve nem fizetett bérleti díjat attól a társaságtól, ahol a roma képviselők többsége is dolgozik.

Fakla elmondta, az öttagú képviselő-testületből négy roma, és legtöbbjük csak alapfokú végzettséggel rendelkezik. A polgármester szerint a képviselők szabotálták a község működését.

„Lemondott, ezzel lejárt a mandátuma. A község ettől még tovább működik” - mondta Roman Chicho képviselő, aki most Fakla helyett irányítja a községet. Chicho azt mondta, nem tudja, miért mondott le a polgármester, és azt sem, hogy a képviselők miért akartak feljelentést tenni ellene.

FRISSÍTVE 18:17
A rendőrség hivatali jogkörrel való visszaélés gyanújával eljárást indított. A polgármestert a képviselők jelentették fel, mert szerintük a képviselő-testület beleegyezése nélkül akarta felbontani a községi erdők bérleti szerződését. Milan Fakla a TASR-nek megerősítette, hogy már beidézték kihallgatásra, egyelőre tanúként. „Minden szerződést bemutattam nekik, most várom, hogy alakul a nyomozás” - mondta.

A faluban időközi választásokat fognak kiírni. Ezek időpontjáról a házelnöknek kell dönteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?