A részvételi támogatást meg kell pályázni

Galánta. A Budapesti Nemzetközi Vásár keretében szeptember 11-19. között ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Világ című kiállítást, amelyen a Kárpát-medence kis- és középvállalkozásai mutatkozhatnak be.

Galánta. A Budapesti Nemzetközi Vásár keretében szeptember 11-19. között ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Világ című kiállítást, amelyen a Kárpát-medence kis- és középvállalkozásai mutatkozhatnak be.

Hogy az előző évekhez képest milyen változásokkal számolhatnak a szlovákiai részvevők, arról Mézes Rudolf tájékoztatta lapunkat. Az egyik változás az, hogy míg az előző években az Új Kézfogás Közalapítvány a külhoni magyar résztvevőknek szánt támogatást a kiállítás fő szervezőjének, a Hungexpo Rt.-nek juttatta (amely azután a vállalkozóknak jelképes áron biztosított kiállítási területet és szolgáltatásokat), idén a támogatást közvetlenül a kiállítóknak juttatja, akik azt pályázaton nyerhetik el. A közalapítvány körülbelül kétmillió forintot különített el erre a célra, ami azt jelenti, hogy egy-egy résztvevőnek mintegy 70 ezer forint támogatást tudnak nyújtani.

A felvidékiek közöl 6-8 részvevő pályázhat sikeresen. Esetleg a kuratórium eldöntheti, hogy egy-egy pályázatra kisebb összeget biztosít, így több pályázónak jutna belőle. Eddig több mint 20 szlovákiai vállalkozás jelezte részvételi szándékát, de július végéig még várják a jelentkezéseket. A közalapítvány a támogatások közvetítésével a Szövetség a Közös Célokért (SzKC) társulás keretében létrehozott vállalkozásfejlesztési központot bízta meg. Éppen ezért Mézes Rudolf, aki eddig a Csemadok Galántai Területi Választmánya titkáraként szervezte a felvidéki vállalkozók részvételét, idén már az SzKC elnökeként végzi ezt a munkát.

A pályázni kívánók az ehhez szükséges formanyomtatványokat az SZKC irodákban, esetleg a regionális fejlesztési irodákban szerezhetik be, ahol a pályázat kidolgozásában is tudnak segíteni, de az Új Kézfogás Közalapítvány honlapjáról is letölthetők a szükséges formulák. A részvételi díj: 9 négyzetméterig 430 euró + 25 százalék áfa; 9-20 négyzetméter közötti terület esetén 480 euró + 25 százalék áfa; 20 négyzetméter felett 530 euró + 25 százalék áfa. A résztvevőknek előre ennek az összegnek az 50 százalékát kell befizetniük, a másik felét elég később, sőt, a második részlet egy részét a szervező el is engedheti, attól függően hogy a Hugexpónak különféle pályázatokon milyen további támogatásokat sikerül szereznie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?