A rendőrség érdekházasságokat leplezett le a nyitrai régióban

érdekházasság
Pozsony |

A rendőrség eljárást indított két szlovák nő és egy szlovák férfi ellen érdekházasság formájában elkövetett embercsempészet ügyében. Erről Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott kedden.

 

A nyitrai régióban két érdekházassággal kapcsolatos ügyet leplezett le az illegális bevándorlással foglalkozó egység. Andrea D. és Karol K. Spanyolországba utaztak, hogy nigériai állampolgárokkal kössenek házasságot. Ezt követően a 23 és 29 éves nigériaiak családegyesítés céljából tartózkodási engedélyért folyamodtak az Európai Unió területén. A külföldiek a tartózkodási engedély mellett lehetőséget kaptak a szabad mozgásra is az EU tagállamain belül. A gyanúsítottak a szolgáltatásért 5000 eurós jutalomban részesülhettek.

Egy másik esetben Andrea K. Ausztriába utazott, hogy itt összeházasodjon egy 27 éves, egyiptomi férfival, aki a házasság révén tartózkodási engedélyhez és mozgási szabadsághoz jutott az EU-n belül. Andrea K. 2000 eurót kapott a házasságkötésért cserébe.

Amennyiben bebizonyosodik a bűnösségük, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?