A Rákóczi-barlang fogságában

A mentést végzők tegnap délután azt mondták, hogy további egy-másfél napig tarthat, amíg eljutnak Szilágyi ZsolthozČTK-felvétel „Majd én felviszem magukat a szolgálati kocsival, különben fülig sárosak lesznek” – ajánlotta fel segítségét Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park dolgozója. Fent átadott bennünket a Magyar Barlangi Vezetőszolgálat riasztásvezetőjének, Adamkó Péternek, aki összefoglalta az eseményeket. Január 26-án, szombaton délután egy barlangász kutatócsoport tagjai merüléseket végeztek a Rákóczi-barlang egyik tavában. Az egyik búvár este fél hatkor vette észre, hogy társa eltűnt, s a csapat többi tagjával azonnal lemerültek, és keresésére indultak. A tó vize azonban egyre zavarosabbá vált a felkavart agyagos iszaptól, s csak a kezükkel tapogatózva tudtak a mélyben tájékozódni. A merülés helyén tartózkodó férfiak eközben meghallották eltűnt társuk segélykérő kiáltásait, akinek elszakadt a víz alatti útvesztőben a tájékozódást szolgáló vezetőkötele. Szilágyi Zsolt látva, légpalackjából vészesen fogy az oxigén, felemelkedett egy felfelé nyúló kürtőben, ahol ki tudott emelkedni a vízből. A 26 éves fiatalember itt zsákutcába került, szerencséjére a keskeny részeken jutott levegő a szűk üregbe. Társai a kőzet repedésein keresztül hallották meg segélykérését, a bajba jutott tartózkodási helyét és irányát azonban a visszhang miatt nem tudták pontosan megállapítani. A keresők ekkor döntöttek úgy, értesítik a barlangi mentőszolgálatot. „Hozzám kilenc órakor érkezett a bejelentés. Azonnal szétküldtem az üzeneteket a szolgálat tagjainak személyi hívóira. Volt, aki az ágyból ugrott ki és indult útnak, s olyan is akadt, aki éppen Szlovákiában sítúrázott. Szombaton este azonban mindnyájan a helyszínen voltunk, s elkezdtük a keresést” – emlékezett vissza a riasztásvezető. A búvárok párosával merültek le, hogy megtalálják a Zsolthoz vezető kürtőt, ám a felkavart üledék nagyon megnehezítette a munkájukat. A keresést eleinte az is hátráltatta, hogy a búvárok légpalackjaikkal egyszerre csak huszonöt percet tudtak a víz alatt tölteni, amiből öt percet szánhattak a kutatásra, mert az oda- és visszaúszás 10–10 percig tart. Később tömlőket vetettek be, hogy ne kelljen állandóan cserélgetni a palackokat. Nem csupán a víz alatt folyt a munka, elkezdődött annak a repedésnek a kitágítása, ahonnan a férfi hangját hallották.

A vájást végző barlangászok egyik csoportja – köztük három rozsnyói: Boroš Róbert, Jaroslav Stankovič és Szeles Péter, „Tájfun” – tábortűz mellett melegedett. Jaroslav Stankovič, a Szlovák Karszt Barlangi Vezetőszolgálat vezetője már vasárnap a helyszínen volt, és felajánlotta, segít kivájni a fiatalembert fogva tartó üreghez vezető járatot. Akkor a mentők nagy része még abban bízott, sikerül időben megtalálni a víz alatti utat, melyen át kiszabadíthatják a fiatalembert. Tájfun, a Szlovák Barlangászok Szövetsége Rozsnyói Speleo Csoportjának tagja egy nappal később érkezett, s ottjártunkkor ő is arra várt, hogy a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai kiadják a parancsot a lyuk kifúrására. Az egyiküknek sem fordult meg a fejében, hogy hazautazzon. „Amíg ki nem szabadul, addig nem mozdulunk, egy bajtársunk van odabent, akinek segítségre van szüksége” – mondta egy sáros kezeslábast viselő férfi, a hétfő délutánra a több mint nyolcvantagúra bővölt mentőcsoport egyik tagja.

A fiúk fúrás közben többször megszakították a munkát, hogy az egyik barlangász – aki a lélekbúvárkodásban is jártasnak bizonyult – beszélhessen az egyre gyengülő Szilágyi Zsolthoz, aki a szűk nyílásban egy víz feletti padkán ülve, állva, kapaszkodva étlen-szomjan várta a segítséget a víz alól érkező keresőfényeket lesve, s a sziklafalon át érkező biztatást és zajokat fülelve. Az üregbe a zavartalan munka érdekében nem engedték be a barlangászatban járatlan személyeket.

Január 28-án a búvárok megtalálták Szilágyi Zsoltot, akinek egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy vízi úton hozzák ki – ehhez 15 méter mélyre kellene lemerülni. Czakó László, az Észak-magyarországi Búváregyesület tagja ételt, meleg teát, szőlőcukrot és melegítő párnát vitt be neki, s kollégáival azóta egymást váltják mellette. Héfőn este elkezdőtött a fiúhoz vezető út intenzív fúrása, azóta öt csoport 3–3 órás műszakokban töri, fúrja a követ. Tegnap délutánig mintegy 8,5 méter hosszú, 80 centiméter átmérőjű lyukat sikerült kifúrniuk a cseh, szlovák és magyar barlangászokból álló csapatoknak. Szilágyi Zsolt állapotát egy búvár képzettséggel is rendelkező orvos felügyeli, sorsát pedig szinte egész Magyarország és Szlovákia is figyelemmel kíséri.

A Rákóczi-barlang

Az Esztramos-hegy gyomrában lévő Rákóczi-barlangot érckutatás során fedezték fel, az üreg első szakaszát 1958-ban térképezték fel. A további járatok feltárását, valamint a két tó kiterjedésének felderítését 1964-ben végezték el. Az 1968-ban megkezdett búvármerülések eredményeként az egyes számú tóban elért legnagyobb mélység 11 méter, a kettes számú tóban pedig 32 méter, az átlagos fenékmélység azonban közel 20 méter. A barlang összhossza 218 méter, függőleges kiterjedése 79 méter. Az üregrendszer teljes felületét gazdagon borítják a képződmények – a különböző színű és formájú cseppkövek mellett változó méretű szegfűkalcitok, borsókő-változatok láthatók. A barlang egy kőbánya területén található a Gömör-Tornai karszt magyarországi részén kialakított Aggteleki Nemzeti Parkban. Az üreg a bezárt esztramosi bánya 7-es szintjén egy 170 m tengerszint feletti magasságban húzódó, elágazó táróból nyílik. A Rákóczi-barlang jelenleg csak szakmai kutatás céljából látogatható – áll a nemzeti park honlapjának tájékoztatójában. (k-p)