Március elejétől az E. B. Lukáč és az Építők utca sarkán lévő, egykori posta épületébe költözik a városi rendőrség kihelyezett irodája.KomáromA II. lakótelepen tavaly júliusban nyílt kihelyezett őrs, mégpedig abból a célból, hogy javuljon a közbiztonság a problémás körzetben.
A posta helyére költözik a rendőrőrs
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14563502251653_53.jpeg.webp?itok=o4spVe_Z)
Március elejétől az E. B. Lukáč és az Építők utca sarkán lévő, egykori posta épületébe költözik a városi rendőrség kihelyezett irodája.
Komárom
A II. lakótelepen tavaly júliusban nyílt kihelyezett őrs, mégpedig abból a célból, hogy javuljon a közbiztonság a problémás körzetben. Kezdetben egy magánvállalkozó által ingyenesen bérbe adott helyiségben volt az iroda, ám a vállalkozó – egy, a közte és a város közt felmerült probléma miatt – december végével felmondta a bérleti szerződést. Korábban a testületi ülésen elhangzott, hogy a kihelyezett őrsnek és a gyakoribb járőrözésnek köszönhetően kevesebb volt a rendzavarás az I-es és a II-es lakótelepen, ezért indokolt a kihelyezett őrs működtetése.
Az önkormányzati ülésen ismét terítékre került az évek óta üresen álló egykori vámház eladása. Az épületért tavaly ősszel 120 ezer eurót kínált az ingatlan alatt lévő telek tulajdonosa, viszont a törlesztés nem szokványos módját javasolta. A vételár fejében felújította volna az őrsújfalui óvodát és 50 kerékpárállvány kihelyezését vállalta városszerte. Akkor több képviselő rámutatott: precedenst teremthet, ha a mindenkori vásárló határozná meg, mire költse a város az eladásból származó bevételt. Az eladási szándék jóváhagyásán kívül a határozatba belekerült, hogy csak akkor kötik meg a vevővel az adásvételi szerződést, ha valóban elvégzi az általa vállalt beruházásokat. Ez a konstrukció végül dugába dőlt. A Marina-alt Kft. újabb ajánlatot tett, viszont ezúttal már csak 60 ezer eurót kínált az épületért. Az ülésen elhangzott: a legfrissebb hivatalos becslés szerint az épület 62 ezer eurót ér, ezért a városfejlesztési bizottság ezt a vételárat javasolta, amit a képviselők többsége jóvá is hagyott. A vámházat a 2006–2010-es választási időszakban az akkori becsült ár feléért, 120 ezer euróért vette meg az önkormányzat, de nemigen tudott vele mit kezdeni. Már csak azért sem, mert az alatta lévő telek nem a városé. Az épület hivatalosan felbecsült értéke viszont egyre csökkent, 2012-ben 73 900 euró volt, idén már csak 62 ezer. A városnak ráadásul évi 1800 euró bérleti díjat kellett fizetnie a telekért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.