A Phelwidek fiatal fotósok szemével

Párkány |

<p>Fiatal szlovákiai és magyarországi fotósok képeiből nyílt kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban. A Phelwidek fotópályázatra beküldött legsikerültebb felvételeket láthatják az érdeklődők.</p>

„A fotók egy vándorkiállítás részeként kerültek Párkányba. Szlovákiában először nálunk tekinthetők meg ezek a képek, melyek témája a Felvidék. Június 5-én a Forma összművészeti fesztiválon egy nagy installációban összegzik a Magyarországon és Szlovákiában kiállított képeket” – mondta Juhász Gyula múzeumigazgató. A Phelwidek Photo – Ezt lőttem a határon tool elnevezésű pályázatot először 2008-ban hirdette meg a Felvidéki Magyarok és Barátaik Egyesület. A kiírásra ekkor több mint száz Dél-Szlovákiában készült felvétel érkezett. 2009-ben a szervezők Phelwidek Photo 2.0 címmel hirdették meg a pályázatot. A versenyen bárki indulhatott olyan témájú képekkel, amelyek valamilyen módon kötődtek a Felvidékhez mint néprajzi, politikai és történelmi területhez, illetve az ott élő emberekhez. A beérkezett pályaműveket Hrapka Tibor fotóművész, a Kalligram Kiadó könyveinek tervezője, Kasza Gábor fotóművész és Krasztev Péter, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatója bírálta el. A legjobbnak ítélt munkákat 2009 decemberében Budapesten állították ki.

Ezek a képek – huszonkát fiatal fotós alkotása – láthatók Párkányban is. A március végéig tartó kiállítást Párkány után több szlovákiai és magyarországi galériában és kávéházban is megtekinthetik majd az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?