A pályázás előfeltétele, hogy bejegyzett romatelepe legyen a falunak

Sókszelőce. A Vágsellyei járásban lévő község egyik, romák által lakott részét nemrég hivatalosan is romatelepként jegyeztették be.

Sókszelőce. A Vágsellyei járásban lévő község egyik, romák által lakott részét nemrég hivatalosan is romatelepként jegyeztették be. ĺgy bekerülhetett a közé a mintegy harminc szlovákiai település közé, amelynek ügyét a romaügyi kormánybiztos az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium elé terjeszti, hogy támogatást kérjen az ott lakók életkörülményinek javításához.

Erről Vajda Tibortól, a Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség vezetőjétől értesültünk. „A minisztérium pályázatán olyan tervezet elkészítéséhez lehet támogatást nyerni, amely felmérné, milyen infrastruktúra-fejlesztésre lenne szükség, tervrajzokat készítenének a villany-, a víz-, a gázvezeték-hálózat kiépítésére. Egy ilyen tervezet alapján azután az önkormányzat a strukturális alapokból meg tudja pályázni a romatelep szanálását, újraépítését. Van olyan elképzelés, hogy minimális komfortot nyújtó szociális lakások is épülhetnének” – tájékoztatott Vajda.

A helyzetről a sókszelőcei községi hivatalban is érdeklődtünk, ahol Mandák Igor polgármester elmondta, a mintegy 2900 lakos hatvan százaléka roma nemzetiségű, ami Nyugat-Szlovákiában egyedülálló jelenség. Az már más lapra tartozik, hogy a népszámláláskor mindössze 108 sókszelőcei lakos vallotta magát romának. Valójában a lakosság többségét alkotják, de a polgármester elmondása szerint nincs közöttük egység, egyfajta rétegződés alakult ki. A módosabbak lenézik a szegényebbeket, a oláh cigányok pedig külön közösséget alkotnak, és a többi romát sem veszik be maguk közé. Ennek a zárt közösségnek megvannak a maga szabályai, vajdájuk és külön törvényhozásuk van. Például ha valaki közülük vétséget követ el, nem fordulnak rendőrséghez, hanem maguk hoznak ítéletet a vétkes felett. Annak ellenére, hogy a lakosság többsége roma, a községi képviselő-testületben egyetlen roma képviselő sincs. Ennek az az oka, hogy ha egy-egy roma jelölt vállalja is a megmérettetést, a többiek nem szavaznak rá, mert nem viselnék el, hogy a saját fajtájukból való ember valamiféle vezető szerepet töltsön be közöttük. „Azt nem mondhatnám, hogy különösebb gond lenne a romákkal a faluban, de lehet, hogy néhány év múlva lesznek gondok, és akkor fogjuk majd a fejünket, hogy miért nem tettünk valamit. Éppen ezért próbálunk bekapcsolódni az említett programba, mert a falunak nincs rá anyagi kerete, hogy saját erőből változtasson a helyzeten” – mondja a polgármester. Sokan még a kukapénzt sem fizetik be, és mivel a legtöbbjük szociális segélyből él, nem is tudják rajtuk behajtani a pénzt. De ha a község nem szállítaná el a szemetet, egyesek közülük kiszórnák az árokba.

A polgármester a romatelepet illető projekttel kapcsolatban egyelőre semmi konkrétumot nem tudott mondani arról, hogy milyen infrastruktúra, közműhálózat építhető ki, esetleg szociális lakásokat lehet-e emelni, mert egyelőre még arról sincs tudomása, hogy Sókszelőce valóban bekerült-e a támogatásra jogosult települések közé. Erre a minisztériumban sem kapott egyértelmű választ.

„Egyelőre hiába is terveznénk bármit, támogatás nélkül a terveket is képtelenek vagyunk elkészíttetni” – mondja Mandák Igor, akinek jó oka van rá, hogy ne legyen túl optimista. Különböző pályázatokra többször is nyújtottak be projektet, de sem a könyvtár fejlesztésére, sem a munkanélküliek továbbképzésére nem kaptak támogatást. Pedig ez utóbbi jó elképzelés volt, a helyi földműves-szövetkezet rendelkezésre bocsátott volna egy földterületet, amelyen mintegy félszáz helyi állástalan tanulhatott volna növénytermesztést.

Ami a frissen bejegyzett romatelepet illeti, a polgármester úgy véli, erről majd csak akkor érdemes beszélni, ha már világos lesz, hogy van esély a támogatásra, megvalósíthatók az elképzelések. Akkor majd az ott lakókkal közösen beszélik meg, milyen megoldást lehetne találni, ami az ő életstílusuknak is megfelel, de a terv megvalósításában is együtt tudnának működni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?