A nyitrai képviselők elégedettek a város biztonsági helyzetével

Nyitra |

<div>Nem foglalkoztak a város biztonsági helyzetével a képviselők, mert szerintük minden a legnagyobb rendben van. A Mariatchi bárban történt verekedést a sajtó túlozta el, rasszista szélsőséges indíttatású incidensek pedig egyszerűen nem történtek.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Ez olvasható a városi rendőrség tavalyi évről szóló jelentésében, amelyet Erik Duchoň parancsnok terjesztett a városi képviselő-testület elé. A jelentés szerint 2013-ban Nyitrán nem volt olyan konfliktus vagy verekedés, amelynek idegengyűlölet, nacionalizmus vagy más szélsőséges indíték állt volna a hátterében. A Mariatchi bárban történtekkel kapcsolatban a parancsnok hangsúlyozta, a városi és az állami rendőrség másfél perccel a verekedés kitörése után már a helyszínen volt. „Ez a kamerák felvételéből is nyilvánvaló. Ha a sajtó objektív tájékoztatásra törekedne, ezt a felvételt nem vágták volna el célzatosan épp abban a pillanatban, amikor megjelentek a rendőrök. A gyors beavatkozásnak köszönhetően még a helyszínen letartóztatták a gyanús személyeket, és a Mariatchi bár környékén fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, amelyek máig érvényben vannak” – olvasható a jelentésben, amelyet a városatyák egyáltalán nem kommentáltak. Valamennyien egyetértettek azzal is, hogy „Nyitra közbiztonsági helyzete a 2013-as évben pozitívan értékelhető, mert nem történt nagyobb rendbontás vagy olyan csoportosan elkövetett szélsőséges bűncselekmény, amely mások jogait sértette volna. A többségi és kisebbségi lakosság között nem került sor ilyen jellegű konfliktusra” – áll az egységesen elfogadott jelentésben.  Ezzel szemben Nyitrán közszájon forog, hol milyen verekedés történt. Feljelentést a bosszútól és a rendőrség tétlenségétől tartva kevesen tesznek, az emberek inkább a közösségi oldalakon figyelmeztetik egymást, mely helyeket érdemes elkerülni és hol vannak biztonsági kamerák. Ezekből harminchárom működik a városban, de a szélsőségesek általában nem a kamerák alatt szoktak verekedni. A Mariatchi bárban történt eset kivétel volt, mert a bár vendégei tuszkolták ki az utcára a támadókat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?