A nyitrai fogvatartottak nem érdeklődtek annyira az EP-választás iránt, mint más választások iránt

3
Nyitra |

A nyitrai Temető (Cintorínská) utcai büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai is érdekeltek abban, hogy az európai parlamenti választásokon részt vegyenek. Mint a hírügynökségnek a körzeti választási bizottság tagjai elmondták, az érdeklődésük azonban sokkal kisebb volt, mint például az elnökválasztáson.

 A körzeti bizottság elnöke, Radoslav Pavelka szerint 18 férfi és egy nő adta le szavazatát a behozott urnában.

 „Ez még a felét sem éri el azoknak, akik az elnökválasztás második fordulójában vettek részt, amikor a nyitrai Temető utcai börtönben több mint 40 választópolgár vett részt a szavazáson” - mondta Pavelka.

 Az elítéltek között voltak olyanok is, akik szavazni akartak, de nem rendelkeztek szavazókártyával. 

"A parancsnok megkért minket, hogy délután jöjjünk, mert néhány nő részt akart venni a választáson, de kártya nélkül nem tudott” - mondta Pavelka.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?