Már tudni lehet, idilli hangulatban tölthetjük-e az ünnepeket.
A meteorológusok elárulták, fehér lesz-e az idei karácsony!
Ismerhetjük a közmondást, miszerint ha Katalinkor kopog, karácsonykor locsog, és fordítva. Nos, a korábbi évekhez képest idén is úgy tűnik, hogy e népi megfigyelés érvényét veszti.
Pavol Faško meteorológus a Markízának elmondta, decemberben inkább őszi jellegű időjárás várható, mintsem téli. A magas légnyomás sem fog kedvezni a lehűlésnek, így egy ideig a csapadék folyékony halmazállapotban lehet.
„Nem szolgálhatok jó hírekkel a fehér karácsonyt illetően. Ilyen időjárási körülmények között, amelyeket a légnyomás befolyásol, a csapadék előfordulása minimális, ebből pedig az következik, hogy hó sem nagyon eshet” – magyarázta.
A szakember hozzátette, a síkságokon egyelőre kicsi a valószínűsége annak, hogy szentestén havazzon.
„Hacsak a légköri nyomás nem változik markánsan, nem számíthatunk fagyos csapadékra” – fogalmazott Faško.
Az viszont már most biztosra vehető, hogy az idei minden idők egyik leghidegebb novembere lesz, Nyitrán például utoljára 2012-ben mértek annyira alacsony hőmérsékleti értékeket, mint 2024-ben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.